Aktuális

Csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma világszerte, de nincs helye elbizakodottságnak

MTI

Létrehozva: 2020.12.01.

A múlt héten szeptember óta először csökkent az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma - jelentette be a WHO főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Genfben, mindazonáltal további elővigyázatosságra intett.

Forrás: MTI

Nincs helye elbizakodottságnak, különösen így, hogy sok kultúrában és országban közeledik az ünnepi időszak

– figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki arra kérte az embereket, hogy az ünnepek alatt is kerüljék a nagyobb összejöveteleket.

Hangsúlyozta: a családi és baráti összejövetelek nem érik meg, hogy az emberek másokat vagy magukat veszélyeztessék.

Mindannyiunknak át kell gondolnia, kinek az életét tesszük kockára a döntéseinkkel

- vélekedett.

A WHO szerint az új, csökkendő trend elsősorban az Európában regisztrált alacsonyabb fertőzésszámnak tudható be, amelyet az itt bevezetett karanténintézkedések és egyéb korlátozások nyomán sikerült lejjebb szorítani.

A síturizmus felfüggesztésének kérdésében, amellyel kapcsolatban az európai országok közt nincs egyetértés, a főigazgató leszögezte: az embereknek el kell kerülniük a zsúfolt helyeket.

Először mindenki kérdezze meg magától: valóban szükséges-e elutaznia?

- tette hozzá.

Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója mindazonáltal úgy vélte, a vírus kevésbé terjed szabad téren, és kevés az esélye annak, hogy valaki a lesiklópályán fertőződik meg. Leszögezte: a járvány terjedésére nézve elsősorban más, a síturizmushoz kapcsolódó tevékenységek során lehet veszélyes, és kiemelte a repülőket, a turistabuszokat, valamint a sílifteket.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek