Aktuális

Beperelte párját, mert nyolc éve nem hajlandó feleségül venni őt

Bors

Létrehozva: 2020.12.10.

Azt mondta, elege lett abból, hogy párja nem vette őt komolyan.

Forrás: Pexels

Egy 26 éves zambiai nő beperelte nála két évvel idősebb párját, mert a férfi nem vette még őt feleségül. A Mwebantu nevű helyi híroldal szerint Gertrude Ngoma

úgy érezte, hogy párja nyolc évet elvett az életéből és ahelyett, hogy feleségül vette volna őt, csak húzza az idejét.

A nő a bíróságon azt magyarázta, hogy párjának, Herbert Salalikinek az évek alatt egyáltalán nem állt szándékában házasságot kötni vele, és ezért fogyott el a türelme vele szemben. Pedig a kapcsolatukból már egy közös gyermek is született.

A szerelmesek bár soha nem éltek együtt, a férfi rendesen kifizette a párja családjának a hozományt, ami elvileg annak az előjele, hogy hamarosan házasságot kötnek. Ám ennek már több éve, Ngoma pedig most besokallt és a bírósághoz fordult.

Sosem vett engem komolyan, ezért is fordultam a bírósághoz, mert szeretném tudni, hogy milyen jövő áll előttünk

– magyarázta a nő, akinek még jobban megingott a bizalma Salalikiben, amikor kiderült, hogy a férfi más nőkkel is találkozgatott.

A bíróságra citált apa azzal védekezik, hogy nincs olyan anyagi helyzetben, hogy finanszírozni tudjon egy esküvőt, ráadásul szerelme nem is adta meg neki azt a figyelmet és türelmet, amire szüksége lenne.

Az ügyben eljáró bíró azt tanácsolta, hogy a felek a bíróságon kívül állapodjanak meg, hiszen Ngoma követelésének sok jogi alapja nincsen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968912
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák