Városi legenda: 18 évig élt egyedül egy lakatlan szigeten az indián lány

Női Robinson Crusoe-ként emlegetik Juana Mariát, akiről 1835-ben törzse kimenekítési akciója közben elfeledkeztek. A nicoleño indián törzshöz tartozó nő teljesen magára maradt San Nicolas szigetén, 18 évvel később találták rá. Története legendaként keringett az amerikai telepesek között, többen is próbáltak a nyomára bukkanni. Azt, hogy miként maradt életben a lakatlan szigeten Juana Maria, a régészek tárták fel. Rejtélyekkel teli élettörténete inspirálta Scott O'Dell Andersen-díjat elnyerő gyermekműve, a Kék delfinek szigete című könyv megírását.

Vidravadászok támadták meg a törzset

Tízezer éven keresztül volt a nicoleño indián törzs otthona a Kalifornia partjaitól száz kilométerre fekvő San Nicolas-sziget. Békés életüket 1830-ban alaszkai vadászok zavarták meg, akik a parányi föld vidráira pályáztak. A helyiek ezt nem nézték jó szemmel, összecsaptak a fegyverekkel sokkal jobban felszerelt idegenekkel. A harcokban a nicoleñók nagy része életét vesztette. A túlélő törzstagokat a kaliforniai kormányzó ki akarta menekíteni, de egy lány lemaradt.

Azt még a mai napig találgatják, hogy a később Juana Maria nevet kapó indiánról elfelejtkeztek, vagy fia miatt ő maga ugrott le a bárkáról.

De az tény, hogy a fiatal lány teljesen magára maradt a parányi szigeten. Minderre a legvalószínűbb magyarázat az lehetett, hogy a kitört vihar miatt pánikba esett legénység a Peor es Nada (magyarul: Jobb, mint a semmi) nevű vitorlást a kikötést követően rögtön útnak indították a szárazföld felé, s a nagy rohanásban nem foglalkoztak az őslakosok összeszámolásával.

Véres kézzel találtak rá

Története legendaként keringett a halászok között is, többen is látni vélték a sziget partjainál halra vadászni. De amikor kiszálltak, hogy megkeressék, a látomásszerű nő eltűnt, senki nem értette, hogy az apró földterületen hová tud elbújni, elrejtőzni. Végül 18 évvel később, George Nidever prémvadász 1853-ban matrózaival fedezte fel az indián lány lábnyomait partra szálláskor a homokban. Követve a jeleket, végül meglátták a nőt, kormorántollakból készült szoknyában egy fókát nyúzott éppen.

A sokkoló kép, a véres kéz ellenére megszólították, de a kommunikáció nehézkesen ment, Juana Maria sosem beszélt angolul, és nem maradt már senki, aki az ő nyelvét beszélte volna. Később a sikeres megtaláló és legényei úgy írták le a találkozást, hogy boldogan fogadta őket, és fel is szállt velük a hajóra.

Vérhasban halt meg a civilizált világban

A prémvadász Nidever hazavitte feleségéhez, Santa Barbarára az 50 évesnek saccolt nőt, velük is élt halála végéig. Vendéglátói próbálták megtudni tőle, hogy tudott életben maradni egyedül a lakatlan szigeten, de alig tudtak meg valamit. S bár a nőt lenyűgözte a civilizált világ, nem élvezhette sokáig, hét héttel megtalálása után vérhasban elhunyt. Halálos ágyán az indián asszony megkeresztelkedett és felvette a Juana Maria nevet. Végül a talányhoz pár évvel ezelőtt régészek jutottak közelebb, a szigeten megtalálták a lány barlangjának nyomait.

– A barlang több méter homok alá van temetve. Igen tágas és kényelmes otthont nyújthatott, különösen zord időjárás esetén – mondta Steven Schwartz tengerész, régész.

Az előzetes ásatások eredményei alapján a barlang egykoron legalább 23 méter széles és 3 méter magas lehetett. A radarok jelzései szerint a több tonna homok alatt magányosan élő indián leány többtucatnyi használati tárgya, kagylók, csont­eszközök, csontból készült horgok és a falakra vésett jelölései találhatók.

Az amerikaiak körében az egyik leghíresebb regényszereplőnek számító magányos leány minden személyes birtokában levő eszköz, amelyeket vele együtt elhoztak a szigetről a Kaliforniai Tudományos Akadémia gyűjteményének része lett, de azok az 1906-os San Franciscó-i földrengést követő tűzben porrá égtek.