Miért pont a Göncölszekér világít az égbolton?

Éjszakai világító iránytű

Az éjszakai sötétségben a leleményesebbek már több ezer évvel ezelőtt is az állandóan kéznél, pontosabban a fejük felett lévő égbolthoz fordultak segítségért. Hogy könnyebb legyen a csillagok közti eligazodás, az egymáshoz közeli, fényesebb csillagcsoportokat – képzelőerejüktől függően –, személyekhez, vagy állatokhoz, tárgyakhoz ha­sonlítot­ták. Ez a csillagkép, vagy la­tin eredetű szóval konstelláció. Egyes csillagképeken belül előfordulnak önálló névvel rendelkező csoportosulások: ezeket csillagalakzatoknak, idegen szóval aszterizmusoknak nevezzük.

Minden népnek megvoltak és vannak a saját csillagképei, természetesen a magyaroknak is. A csillagképek elnevezése őseink gondolkodását, hiedelmeit tükrözi. A technika és a csillagászat fejlődése lehetővé tette úgynevezett csillagtérképek készítését, amelyek segítségével beazonosíthatóak a csillagképek, ám az elnevezésük eredete kevésbé ismert. A ma használatos és hivatalosan elfogadott 88 csillagkép felének az elnevezése az antik görög kultúráig nyúlik vissza. 

A Nagy Medve mítosza

A csillagos eget szemlélve sokakban már gyerekkorban megragadt a Göncölszekér elnevezés, elsősorban különössége miatt. A hivatalos nevén Nagy Göncölnek nevezett csillaghalmaz azonban nem hivatalos csillagkép, hanem a Nagy Medve konstelláció része – vagyis a szekér a medvében található: a szekér a medve hátát alkotja, az alatta lévő halványan derengő csillagok az állat lábai, míg a szekér mögötti háromszög a feje, a szekérrúd pedig jobb híján a medve lompos farka. És, hogy honnan származik az elnevezés? Számtalan variációja van az eredetének. A mitológia szerint Zeusz elcsábította Kallisztó nimfát, azonban a félrelépés kitudódott, és Héra, a dühös feleség bosszúból medvévé változtatta Kallisztót. Az érdekes alakzatot az ősi Babilonban „teherhordó-szekérnek”, az egyiptomi asztrológiában „ökörcomb” névvel jelölték. A rómaiaknál pedig „hét ökör” volt, amelyek az égboltot vontatták. A magyarországi Göncölszekér elnevezést is többféleképpen magyarázták. A legenda szerint Göncöl egy jótékony táltos volt, aki az embereket gyógyította. Gyógyító útján egyszer eltörött a szekere rúdja, ám hiába kérte az embereket, azok nem segítettek megjavítani, ezért mérgében elhajtott, egészen az égboltig, és sosem tért vissza az őt cserben hagyók közé. Érdekesség, hogy a néprajzkutatók is feljegyeztek egy magyarázatot Vencel szekerére, egy részeg gazda egyszer hazafelé tartott, ám a felesége haragjában úgy az égbe kívánta őt, hogy „felátkozta” szekerével az égboltra.

A Fiastyúk és csibéi

Közkedvelt csillagkép az egy nagy fényes, és több apró csillagból álló Fiastyúk. A monda szerint egy tündér szélanyótól ajándékba kapott egy aranytyúkot hat csibével, és mivel ezek segítettek neki megtalálni a kedvesét, hálából az égbolton helyezte el őket, hogy mindenki láthassa a jótevőket. A Fiastyúkot Fagyhozó csillagnak is nevezik, mert amikor már kora este látható az égen, akkor közeleg a tél. Mivel a rengeteg csillag között könnyű volt megtalálni a Fiastyúkot, s igazodni lehetett hozzá az út során, ezért útmutató csillagnak is használták. Egy Mátyás királyról szóló regében Kampó táltos, aki Mátyás elveszett lovát kereste, eltévedt a sötétben, és az égből alászálló Fiastyúk igazította útba. A csillagkép neve egyes vidékeken Csirkéstyúk, Fiascsillag, Tyúk a csirkékkel. Egy mondás is megörökítette ezt a csillagképet: a kevély, beképzelt emberekre szokták mondani, hogy: Azt hiszi, hogy ő ültette a Fiastyúkot.

Versbe szedve

A csillagképek több művészt is megihlettek, Reményik Sándor költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja például így írt A Göncöl szekerén című 1919-es versében:

Derült az este, csendes, csillagos.

Túl minden szenvedélyen, lázon,

Én a Göncölszekerén kocsikázom,

Ott, ahol ember embert nem tapos.

A derekaljam: széna, illatos, (…)

A Göncölszekér biztosan halad,

Rúdja nem törik, fékje nem szakad,

El nem ragadja semmi;

Ó jó itt fenn az örök bolt alatt,

Az örök szénás-szekeren pihenni.