Aktuális

Kiderült: ekkor érkezik újabb favipiravir szállítmány Kínából – videó

Bors

Létrehozva: 2020.11.20.

A koronavírus-fertőzöttek kezelésében alkalmazott favipiravirből újabb egymillió tabletta érkezik Kínából Magyarországra a jövő héten, így 2,8 millióra nő a Kínából importált ilyen hatóanyagú tabletták száma – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter, miután Vang Ji kínai külügyminiszterrel telefonon tárgyalt – írja a Ripost.

Szijjártó Péter kiemelte: fontos az együttműködés Kínával a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

Magyarország a koronavírus ellen vakcinát fejlesztő mindhárom kínai céggel szoros kapcsolatban áll, a vállalatok hamarosan elküldik a dokumentációt, amely alapján a magyar egészségügyi hatóságok eldöntik, engedélyezik-e az oltóanyag használatát az országban – közölte a miniszter.

Hozzátette: az export engedélyeztetése már folyamatban van, ha a magyar laboratóriumi vizsgálatok kedvezőek lesznek, fél-egy millió kínai vakcina érkezhet a következő hónapokban Magyarországra.

A miniszter a két ország közötti gazdasági együttműködéssel kapcsolatban kiemelte:

tizennyolc százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és Kína között az elmúlt nyolc hónapban, ez időszak alatt Magyarország Kínával növelte a legnagyobb mértékben kereskedelmi kapcsolatait.

Az elmúlt hónapokban öt kínai beruházást – Lenovo, Huawei, Chervon Auto, Shenzhen Kedali, Semcorp – jelentettek be 100 milliárd forint értékben. A beruházások kétezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon – tudatta.

Hozzáfűzte: van még komoly beruházási szándék Kínából, amelyekért versenyez Magyarország.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „a kiegyensúlyozott, kölcsönös tiszteleten alapuló, józan észre alapozó politikai kapcsolatoknak egyértelműen megvan az eredménye: Közép-Európában a legtöbb kínai high-tech beruházás Magyarországra jött, és itt hozták létre a legtöbb munkahelyet”.

Ismét bebizonyosodott, hogy a keleti nyitás politikája helyes volt – hangsúlyozta a miniszter.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek