Aktuális

„Előbb elvették a testét, aztán a lelkét is” – öngyilkos lett a katona, akit zaklattak és csoportosan megerőszakoltak a hadseregben

Bors

Létrehozva: 2020.11.19.

Öngyilkosságot követett el egy, az amerikai hadseregben szolgáló nő, miután kiderült, hogy munkahelyén több alkalommal is szexuálisan zaklatták, közölte a CBS Evening News. Morgan Robinson édesanyja, Debbie szerint lánya azért vetett véget életének, mert hiába jelentette, hogy nemi erőszak áldozata lett, a hadsereg illetékesei összezártak előtte.

Ez az, ami összetörte őt. A testét akarták, elvették tőle, ahogy most már a lelkét is

– meséli a megtört édesanya, Debbie Robinson.

A CBS szerint Morgan Robinsont először két évvel ezelőtt egy kuvaiti küldetés során élte inzultus, amikor is egyik felettese rendszeresen szexuális zaklatta és molesztálta őt. Amikor azonban a nő jelentette a férfi visszaéléseit, a magasabb szinten álló vezetők úgy döntöttek, hogy a zaklatót nem büntetik meg, így semmilyen szankciója nem lett az ügynek.

Morgan Robinsont ezután Afganisztánba küldték szolgálatra, ahol állítólag több katonatársa csoportosan megerőszakolta, és ezúttal olyannyira működött a korábbi megfélelmítés, hogy az esetet már nem is jelentette a feletteseinek. Négy hónappal az eset után pedig öngyilkos lett.

Az édesanya a napokban kapott egy felháborító végzést arról, hogy a vizsgálat szerint mi vezethetett lánya halálához.

Robinson őrmester szexuális, fizikai és pszichológiai traumát szenvedett bevetés közben. Ezek a folyamatos traumák szerepet játszottak a halálában

– áll a jelentésben.

Képtelen vagyok felfogni, hogy hogy van bőr a képükön kiállni elém, a szemembe nézni és odaadni egy ilyen dokumentumot. Amikor először jelentette az esetet, senki nem hitt neki és nem is indult vizsgálat – mondja az édesanyja, aki szerint teljesen egyértelmű, hogy ha lánya első zaklatásos ügyét rendesen kivizsgálják, akkor Morgan ma is élhetne.

Nyolc hónappal Morgan halála után az állítólag Kuvaitban támadó tisztet végül írásbeli megrovásban részesítették, ami Debbie szerint már túl kevés és túl késő.

– 2010-ben lépett be a hadseregbe. Imádta a munkáját és azt, hogy a hazáját szolgálhatja. Folyamatosan az jár a fejemben, hogy valamit elmulasztottam? Tudtam volna még tenni valamit érte? – elmélkedik az édesanya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715062813
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715062813
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715062813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715062813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715062813
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?