Aktuális

Szívszorító videó: így gyászolnak a kalandparkban szörnyethalt 15 éves keszthelyi diák társai

Bors

Létrehozva: 2020.10.23.

Diáktársak, szülők és pedagógusok gyertyagyújtással emlékeztek meg arról a 15 éves diákról, aki a gyöngyösfalui kalandparkban vesztette életét tegnap. Mint azt megírtuk, egy diákokból álló kirándulócsoport tartózkodott az egyik kötélpályán, amikor a fatörzs, amire a kötelek és a pallók voltak rögzítve, kidőlt.

A megemlékezésről a Keszthelyi Televízió osztott meg megható videót a Facebook-oldalán. Ott azt írják, a közösségi médiában többen megerősítették, hogy a helyi Vajda János Gimnázium egyik osztálya az érintett.

Meghalt egy vajdás diák egy Vas megyei kalandparkban

Életét vesztette egy vajdás diák egy Vas megyei kalandparkbanCsütörtök délután súlyos baleset történt a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában – írta meg a vaol.hu. A portál információi szerint egy keszthelyi iskolás csoport az érintettje a halálos kalandparki balesetnek Gyöngyösfaluban. A csoport a kötélpálya elején tartózkodott néhány méter magasságban, amikor a fatörzs, amire a pallók és a kötél rögzítve volt, kidőlt. Egy 15 éves fiatal olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal, a helyszínen meghalt, esély sem volt a megmentésére, az élettel összeegyeztethetetlen sérülései voltak. Egy másik, 16 éves fiatalt a mentők súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A Vas megyei hírportál úgy értesült, hogy többen is leestek, de ők nem sérültek meg.A közösségi médiában többen megerősítették, hogy a Vajda János Gimnázium egyik osztálya az érintett. Az esti órákban számos diák, szülő és pedagógus gyújtott gyertyát és rótta le kegyeletét a tragikus balesetben elhunyt tanuló előtt. Együttérzését fejezte ki közösségi oldalán Keszthely polgármestere. Nagy Bálint úgy fogalmaz: ”Megrendülve értesültem arról a tragikus hírről, hogy a mai napon balesetben életét vesztette egy tanuló a Vajda János Gimnáziumból. Fájdalmas volt látni a gyászoló gyerekeket az iskola előtt, ma este. Mélyen együtt érzek a családdal.”

Közzétette: Keszthelyi Televízió – 2020. október 22., csütörtök

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715077214
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715077214
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715077214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715077214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715077214
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?