Aktuális

Nem tinilányt zaklatott, csak a péniszével energetizálta a betegeket – védekezett a perverz doki

Bors

Létrehozva: 2020.10.11.

Bizarr magyarázattal igyekezett kibújni a felelősség alól a klinika szexuális zaklatássaé megvádolt orvosa. Mondanunk sem kell: sikertelenül.

Elképesztő magyarázatokat adott tettére egy Sydney-i alvásklinikán dolgozó orvos, miután lebukott: többek közt kamerák is rögzítették, hogy magatehetetlen betegeket fogdos, és a péniszét a kezükbe teszi. Áldozatai közt volt olyan lány is, aki még csak 17 éves volt.

Az iráni származású, 50 éves Ali Khorami a hatóságoknak azzal igyekezett érvelni, hogy valójában nem is zaklatta áldozatait, csupán

a péniszével enegretizálta őket.

Mint magyarázta, a test hét csakrapontja közül az egyik a nemi szervben található, és ő ezen keresztül adott át energiát a betegeknek. Ez nem maszturbálás volt, hanem tantrikus pénisz-gyógyítás – állította.

Egy másik kihallgatása során egész más taktikát választott. Akkor azt bizonygatta, valójában nem tett semmi rosszat.

Nem ártok a betegeknek, hiszen alszanak... Nem ismerem a törvényt, de szerintem ez nem olyan nagy probléma – magyarázta a nyomozóknak, hozzátéve, hogy a maszturbálás szerinte egyébként sem illegális.

Hogy még tovább rontsa a saját helyzetét, egy további alkalommal ismét a gyógyító kártyát húzta elő, azt magyarázva, hogy valójában a betegek kérték, hogy tegye a szerszámát a kezükbe. Amikor szembesítették azzal, hogy a felvételeken nem igazán ez látszik, és eleve nem túl életszerű, hogy az éjszaka közepén bármelyik (pláne nem számos!) beteg azt kérje a vérnyomásukat ellenőrző olvostól, hogy péniszgyógyítson, így felelt: úgy emlékszik, hogy a betegek nem aludtak teljesen, és "talán" megkérték minderre. 

Mondanunk sem kell, az ausztrál bíróságot nem igazán győzték meg az orvos zavaros magyarázatai, és végül 22 felmerült vádpontban mondták ki a bűnösségét – írja a Daily Mail. Hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Szabadlábra helyezése először három év kilenc hónap múlva kerülhet szóba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714977611
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714977611
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat