Aktuális

Koronavírus - Budapesti hajléktalanszálló az újabb gócpont

Bors

Létrehozva: 2020.10.21.

Ezúttal egy kőbányai hajléktalanszállón terjedt el a koronavírus, a Ripost információi szerint a mintegy száz lakó 15–20 százalékát találták fertőzöttnek.

Karantént rendeltek el a Baptista Szeretetszolgálat Kőbányán lévő, Bánya utcai hajléktalanszállóján múlt héten, mert az intézményben több lakó tesztje pozitív lett. Őket azonnal elszállították, a többieket karanténba helyezték.

Az intézmény kapuja a látogatók előtt megnyílik, de bemenni nem lehet. Amikor a Ripost munkatársai ott jártak, a postás vitt leveleket, amit tisztes távolságból nyújtotta át. A lapnak azt mondta: tudja, hogy az intézmény karantén alatt van, de annak a miértjéről nem érdeklődött. 

Az egyik lakó beszélt a lapnak.

Bezártak minket – panaszkodott. – Koronavírusosak lettek többen, 18 fő – mondta a nő a Ripost-nak.

A Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, Szi­lágyi Attila a lapnak megerősítette, találtak náluk koronavírusos lakókat. Az egyelőre azonban nem derült ki, miért kezdték el a lakókat tesztelni, a koronavírusos hajléktalanok merre járhattak előtte.

A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlege – Utcafront Menedék Hajléktalan Személyek és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye – a hátrányosabb helyzetű idős, beteg és a fiatal kábítószerfüggő embereknek nyújt segítséget. Éjjeli menedékük és nappali melegedőjük is van, mintegy száz lakójuk pedig szabadon járhatott a karantén előtt ki-be. Ráadásul az ellátottak jó része gyenge fizikai és mentális állapotban van, ezért aggasztó, hogy itt felütötte a fejét a járvány. A Ripost elérte az intézmény igazgatóját, aki azonban nem kívánt részletekkel szolgálni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715067611
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195142_auto_resized.png
metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715067611
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az itthon kapható legolcsóbb lisztet, tejet és párizsit vizsgálták, problémát találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715067611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715067611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715067611
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?