Aktuális

Gyász! 43 évesen, motorbalesetben meghalt Veréb Krisztián

MTI

Létrehozva: 2020.10.25.

Elhunyt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes kajakozó - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB).

A MOB honlapjának vasárnapi gyászjelentése szerint a sportoló 43 éves korában, motorbalesetben vesztette életét szombaton, Dominikán.

Veréb Krisztián Miskolcon kezdett kajakozni, de kiemelkedő eredményeit a Csepel SC színeiben érte el, később pedig a Budapesti Honvéd versenyzője volt.

A legjobb eredményeit csapathajóban érte el az 500 és 1000 méteres távokon. Legnagyobb sikereként 2000-ben a kajak párosok 1000 méteres számában Bártfai Krisztiánnal bronzérmet nyert a sydneyi olimpián. Két-két alkalommal állhatott a világbajnoki dobogó második és harmadik fokán, kontinensviadalokon háromszor lett második, és három világkupa-győzelme is volt.

Az athéni ötkarikás játékokra derékfájdalmak miatt nem jutott ki.

Veréb Krisztiánt a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714977611
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714977611
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat