Aktuális

Döbbenet – Befőttesüvegben őrzi füleit a mutánssá tetovált férfi – 18+ fotó

Bors

Létrehozva: 2020.10.16.

Az extrém külső érző szívet takar – egy Nicoló Saverino nevű olasz férfi ugyanis meghatóan indokolja döbbenetes külsejét.

A piercingekkel teletűzdelt 27 éves férfi testének 70%-a feketére van tetoválva, füleit, orrát, és ajkait kitágíttatta, valamint szarvakat is tetetett be magának. De ha ez még nem lenne épp elég,

füleiből kivágott egy-egy darabot, amiket befőttesüvegben őriz.

Saverino 18 évesen kezdett bele a testmódosításba, és ekkor durván ráérezhetett az ízére, azóta ugyanis mindig többet és többet akar. Tervei közé tartozik, hogy teste teljes bőrfelületét feketére tetováltatja, amivel egyébként nagyon jól halad: alig lehet felfedezni rajta ép részt.

Megláttam a horrorban a szépséget. Nem szeretem, ha valakinek bálványai vannak, jobban szeretem, ha én magam alkothatok valami egyedit, amivel senkit sem másolok – magyarázta a férfi.

Rengeteg nehézséggel néztem szembe életem során, sok akadályt kellett megugranom – épp ez vezetett ahhoz, hogy változtassak a külsőmön. A nagymamám, akit anyunak hívok, és a nagypapám neveltek fel. Az édesanyám sosem volt jelen az életemben – folytatta.

A bizarr külsejű férfit sokan elismerik, hogy fel meri vállalni önmagát, akadnak szép számmal azonban olyanok is, akik minősíthetetlen hozzászólásokkal illetik. Saverino mostanra megtanulta kezelni a negatív véleményeket, úgy véli: egyesek csak arra tudnak koncentrálni, hogy elvegyék mások örömét.

Megéri élni ennek a szenvedélynek. Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében, és megfelelően ki is tudja fejezni személyiségét a külső megjelenésében is – tette hozzá Saverino, aki arra ösztönöz mindenkit, hogy sose féljen megtalálni önmagát: – Egy életed van, szóval szeress, amit csak akarsz! Merj egyre messzebbre menni úgy, hogy közben tisztelsz másokat!

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714960211
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960211
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák