Aktuális

Balhé Somogyban: vizespalackkal vakította meg a játékos a klubvezetőt a megyekettes focimeccsen

Bors

Létrehozva: 2020.10.08.

Forrás: Pexels

Brutális sérülést szenvedett a Somogy megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Kaposmérő egyik elnökségi tagja. A Somogyvár otthonában rendezett vasárnapi mérkőzés második félidejében az egyik lecserélt hazai focista ugyanis egy vizespalackkal olyan erővel dobta szemen a lelátón helyet foglaló klubvezetőt, hogy az a kórházba szállítás és a gyorsan elvégzett műtét ellenére megvakult a bal szemére.

– Nagyon rossz állapotban van, komoly fájdalmak gyötrik. Egy ásványvizes petpalackkal találták el, valószínűleg a kupak okozta a szörnyű sérülést. Az orvosai szerint pénteken elhagyhatja talán a kórházat, de – szörnyen hangzik – meg kell várni, hogy kiszáradjon a szemgolyója, amely még mindig folyik ki a szemgödörből. Csak utána kaphat üvegszemet – árulta el a Blikknek Csete Károly, a Kaposmérő elnöke, aki hozzátette: a szomorú eset után folytatódott a meccs, amely nagyon eldurvult, s négy piros lapot osztott ki a játékvezető, ebből hármat a hazaiak kaptak.

Azóta sem érkezett bocsánatkérés a Somogyvár részéről, ami viszont felháborító. Megrendített minket az eset, nagyon sajnáljuk a kollégánkat, aki társadalmi munkában rengeteget segített nekünk.

Úgy értesültem, a civil munkahelyére visszavárják, annak ellenére, hogy elveszítette az egyik szemét.

A kaposmérői klubvezető szerint az elkövetőnek volt már rendőrségi ügye, ám a megyei hatóság információi szerint nincs még megnevezve a gyanúsított. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés ügyében nyomoz ismeretlen tettes ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999508
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999508
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya