Aktuális

A násznép szeme láttára verte halálra újdonsült feleségét a szörnyeteg és még csak meg sem bánta

Bors

Létrehozva: 2020.10.05.

Forrás: vk.com

Esküvőjük napján, a lagzijukon verte halálra újdonsült feleségét egy orosz férfi a napokban, írja a Daily Mail. A 33 éves Sztyepan Dolgih addig ütötte állítólagos szerelmét, Okszana Polugyencevát, hogy a nő belehalt a sérüléseibe.

Dolgih egyébként korábban már ült börtönben gyilkosságért, ám úgy tűnt, hogy Polugyenceva (akivel egyébként éppen a börtönben ismerkedtek meg) képes lesz az agresszív és erőszakos férfit megszelidíteni. Sajnos azonban végül tragédia lett történetük vége.

Helyi lapok szemtanúkra hivatkozva azt írják, hogy az igencsak alkoholgőzös, Produszkoje településen egy privát házban tartott lagzin a vőlegény féltékeny lett az egyik, menyasszonyával táncoló vendégre, pontosabban kedvesére, aki szerinte megalázta őt és elfogadhatatlan módon viselkedett.

– A ház előtt kezdte el ütlegelni és rugdosni, majd a házban folytatta a támadást. A hajánál fogva rángatta, és egyre keményebb ütéseket mért a fejére és a testére, majd amikor végzett vele, a ház mellett lévő kis szurdokba dobta a testét – idézi a brit lap Kirill Petrusint, a nyomozás vezetőjét.

A megdöbbent násznép képtelen volt közbeavatkozni, amikor látták, hogy Dolbih püföli újdonsült nejét, de a hatóságokat értesítették. A tettét beismerő gyilkost végül az orosz nemzeti gárda ártalmatlanította. Egyelőre 60 napra előzetes letartóztatásba helyezték, és az ügyben rendőrségi vizsgálat kezdődött.

Az sem zavarta, hogy látják, mit művel, folyamatosan ütötte a párját, akinek nagyon súlyos sérüléseket okozott. Én személy szerint nem hiszem, hogy megbánta volna a tettét.

– folytatta a nyomozó, aki szerint a rengeteg elfogyasztott alkoholtól kapott féltékenységi- és dührohamot a férfi, aki korábban fegyveres rablásért és gyilkosságért éveket töltött már börtönben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715001910
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189131_auto_resized.png
metropol.hu

Kitálalt a korábbi űrhajós: sokkoló dolgokat mondott az idegenekről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715001910
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715001910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715001910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya