Aktuális

Veronai buszbaleset - Kifizeti a biztosító a kártérítési összegeket

MTI

Létrehozva: 2020.05.11.

Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról. Az egyik legkomplexebb magyar biztosítási ügyben a Groupama csaknem 1,89 milliárd forintot fizet ki a károsultaknak - közölte a biztosító az MTI-vel hétfőn.

Forrás: MTI

Emlékeztetnek, hogy a 2017. január 20-án bekövetkezett tragikus kimenetelű balesetben érintett autóbusz üzembentartójának gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését a Groupama Biztosító kezelte. A biztosítótársaság a kárrendezésre a kezdetektől kiemelt figyelmet fordított, már a kárrendezés legelső szakaszában kárelőlegeket fizetett az érintettek számára, a felmerült költségek, dologi károk rövid időn belüli rendezésén túl. Emellett folyamatos, aktív kapcsolatot tartott fenn az érintettekkel, együttműködött a magyar és az olasz hatóságokkal, illetve az ügy állásáról tájékoztatta a magyar felügyeleti szervet - hangsúlyozták.

Kiemelték, hogy a szerencsétlenség a magyar biztosítási szakma egyik legkomplexebb káresete. Az összes kárigény felmérése, valamint az érintettekkel, illetve az olasz és magyar jogi képviselőikkel történő egyeztetések a kártérítési összeg lehető legkörültekintőbb felosztásáról, hosszú időt vett igénybe. Mindeközben a tragédia körülményeinek teljeskörű kivizsgálása és a felelősök megállapítását célzó büntetőper sem zárult még le.

A Groupama Biztosító a fentieket figyelembe véve nem szerette volna megvárni a bírósági eljárások akár évek múlva várható befejezését, ezért mindent megtett a kártérítések mielőbbi kifizetése érdekében. Az ügyfelekkel történt egyeztetések eredményeként csaknem minden érintettel megállapodás született. A biztosítótársaság bízik abban, hogy a néhány hiányzó megállapodás is rövid időn belül aláírásra kerülhet - írták.

A kárrendezési folyamat során a biztosító több kötelezettség alapján is helytállt. A jogszabályoknak megfelelően a Groupama Biztosító a vagyoni károkon felül az elhunytak közeli hozzátartozói, valamint a súlyosan, vagy könnyebben sérültek részére, illetve azok számára is, akik nem szenvedtek közvetlen fizikai sérülést, jelentős összegű, nem vagyoni kártérítést, úgynevezett sérelemdíjat is fizet. Az összegeket a biztosító átutalta a megállapodások alapján az érintettek és családtagjaik számára.

A Groupama Biztosító a személyi sérüléses károkra vonatkozóan - a már korábban átutalt előlegekkel, kártérítési összegekkel és sérelemdíjakkal együtt - összességében a jogszabály által meghatározott maximális kártérítési összeget, 1,89 milliárd forintot fizet ki, amivel lezárul a veronai busztragédia egyik fejezete, a tragikus kimenetelű baleset magyarországi biztosítási ügye - írták.

Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel 17-en vesztették életüket, mikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715040018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715040018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?