Aktuális

Rég nem látott unokája vigasztalta Szilágyi István özvegyét

Bors

Létrehozva: 2020.05.07.

Már csak az unokája maradt <a href="http://www.borsonline.hu/szilagyi-istvan/cimke/26772" target="_blank">Szilágyi István</a> özvegyének, Jolika néninek. Nándi tavaly Brüsszelbe költözött az édesanyjával, a fiút azonban mélységesen megrázta apja kegyetlen tette. Nándor a gyilkosság után telefonon vigasztalta az összetört asszonyt.

A tizenhét éves Nándi egyelőre nem lehet nagymamája mellett, azonban első dolga az volt, hogy felhívja Jolika nénit, amikor megtudta a szörnyű hírt. A fiú a Péter első házasságából született, a szülők kapcsolata azonban megromlott, és évekkel ezelőtt a válás mellett döntöttek. A kis Nándi gyermekkora óta nagyon ragaszkodott a nagyszüleihez, akik mindig a legnagyobb szeretettel beszéltek róla – írja a  Ripost.

– Az a kihasználható fajta nagypapa vagyok, mondhatni, az unokám az ujjam köré tud csavarni engem. Nagyon aranyos, értelmes és kedves kisfiú. Fantasztikus, mert a szülei nem tiltják a számítógéptől, és most hatévesen már úgy ért hozzá, mint egy felnőtt. Olyan, mintha a gép a barátja lenne – mondta el 2009-ban Liptai Claudiának a Mokkában a színész.

A nehéz körülmények között élő házaspár még a badacsonytomaji, 122 négyszögeles telken levő nyaralót is az unokájukra íratták, jóllehet, szükségük lett volna a pénzre, hiszen évek óta megalázóan rossz körülmények között éltek. Nándit azonban mindennél jobban szerették, a fiú pedig meg is hálálta a törődésüket. Édesanyjával korábban rendszeresen látogatták a nagyszülőket, palacsintát vittek nekik, és a lehetőségekhez képest sok időt töltöttek együtt.

A fiú és édesanyja azonban minden bizonnyal nem tudta elviselni Péter kegyetlenkedéseit, hiszen a saját szemükkel láthatták, hogyan bánik a férfi az idős szüleivel. Ám sokakhoz hasonlóan ők is tehetetlenek voltak, hiszen Szilágyiék mindig védték az agresszív Pétert. Ezek a körülmények is közrejátszhattak abban, hogy Péter volt felesége tavaly úgy döntött, új életet kezd a fiával, és elköltözik az országból.

Meg sem álltak Brüsszelig, ahol letelepedtek, egy ideje már ott élnek.

Péter volt felesége azonban így is biztosította a nagyszülőknek, hogy láthassák az unokájukat: amikor hazalátogattak Magyarországra, az első útjuk a XVII. kerületi romos kis házhoz vezetett, ahova az asszony magával vitte az új párját is, egy szunnita muszlim férfit.

– Néhány hónapja jártak itt. Nagyon kedvelem a volt menyemet, rendes asszony. Az új párja is kedves volt velünk, fát hasogatott nekünk a kertben, hogy be tudjunk fűteni – mondta el a Ripostnak Jolika néni.

Amikor az unokájára terelődött a szó, a meggyötört asszony vonásai ellágyultak.

– Nándika jó fiú, rendesen tanul, értelmes és okos. Nagyon szeretem őt. Megérdemelte a nyaralót, örülök, hogy amikor még a férjem élt, a nevére írattuk, így legalább mi is adhattunk neki valamit. Hétfőn felhívott telefonon, ő is összetört a tragédia hírére, megrendülten, sírva vigasztaltuk egymást. Nekem már csak ő maradt. Nem tudom, mikor jön vissza Magyarországra, de remélem, mihamarabb láthatom – fogalmazott szomorúan az özvegy.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek