Aktuális

Koronavírus-járvány etikett – Most az egészségünket védik az illemszabályok

BoBe

Létrehozva: 2020.05.08.

A nyakamba liheg. Nem bír arrébb állni? Rászólhatok ? – biztosan kavarogtak már az ön fejében is ezek a gondolatok egy bevásárlás alkalmával. A koronavírus olyan új illemszabályokat is magával hozott, melyeket jobb, ha mindenki betart.

Forrás: Czerkl Gábor

Az első és legfontosabb szabály az, hogy ha érzi magán a tüneteket, akkor maradjon otthon. Ha nincsen semmi baja, nincsenek tünetei, a kétméteres távolság és a szájmaszk akkor is kötelező, de vannak olyan helyzetek, amikor ez egy kicsit nehézkessé válik és rá kell szólnia másokra.

Egyedül a liftben

Nincsen kertje, de még erkélye sem és már több mint két hónapja a négy fal között próbálja túlélni a mindennapokat? Ilyenkor az egyetlen szabadulási lehetőség az élelmiszerbolt vagy a kutyasétáltatás. Ha társasházban él, a lift előtt kialakulhat egy kisebb forgalmi dugó, hiszen a kétméteres távolságot mindenkinek kötelezően be kell tartani.

– Ha tehetjük és az egészségi állapotunk lehetővé teszi, kerüljük a lift használatát. Ha mégis szükséges, akkor ügyeljünk arra, hogy ne zsúfolódjunk be túl sokan egyszerre, inkább várjuk meg a következőt – kezdi a Borsnak Csorba Katalin protokollszaktanácsadó.

Ha önhöz szeretne beszállni valaki, akkor udvariasan kérje meg, hogy inkább a következő felvonót vegye igénybe. Akkor is legyen ön az okosabb, amikor szomszédjával egyszerre érnek a bejárati ajtajukhoz, de a két bejárat között nincs meg a két méter. Hátráljon el egy kicsit és csak másodikként tegye a zárba a kulcsait. Természetesen a szűk folyosón is összefuthat valakivel, ilyenkor ön álljon félre, hogy meg tudják tartani a kellő távolságot, főleg ha idősebb lakóról van szó. A tömegközlekedési eszközökön ne fusson az üres helyekért, oda menjen, ahol még nem áll, ül senki.

– A jelenlegi helyzetben nem érdemes minden szabad ülőhelyet elfoglalni, egy-egy ülést érdemes kihagyni. Legyünk még körültekintőbbek a rászorulókkal, adjuk át nekik a helyet – mondja a protokollszaktanácsadó.

Céltudatosan vásároljon

Az élelmiszerboltok a járvány ideje alatt sem álltak le, így többször is előfordult, hogy a rég nem látott ismerősökkel való hosszú diskurzusok színterévé vált. Sajnos a koronavírus idején erre nem szabad időt fordítani, hiszen a szűk sorok között nehezen tartható a kétméteres távolság, ráadásul még másokat is hátráltat a bevásárlásban.

– Tartsuk be az előírt másfél-kétméteres távolságot, de ne csak a sorban álláskor, hanem a vásárlás során is! Ne válogassunk sokáig, hogy más is mielőbb odaférjen az árukhoz. Érdemes most kicsit céltudatosabban vásárolni és kerüljük a korábban megszokott áruházi csacsogást az ismerősökkel – mondja Katalin.

Ha valaki ezt nem veszi figyelembe, nyugodtan szóljon rá, türelmesen és tisztelettudóan. Ha levette valamiért a szájmaszkját, vagy hosszú perceken át a zsemlés pult előtt traccspartit tart ismerősével, akkor is megemlítheti neki, hogy ez most egyáltalán nem az az időszak, amikor erre lenne lehetőség. Ha beszélgetni szeretnének, menjenek ki a szabadba és ott folytassák. A kassza előtt is akadnak olyanok, akik figyelmen kívül hagyják a távolságot és egymás nyakába lihegve törtetnek előre. Ha ilyennel találkozik, szóljon rá illedelmesen.

Fejbiccentéssel köszönjön

A legnehezebb, amit a járvány alatt meg kellett szoknia talán az, hogy még a szeretteit sem ölelheti meg.

– A kézfogás, a puszi és az ölelés egyelőre továbbra sem javasolt, de sok kreatív megoldás született, például a könyök vagy lábérintés, ami – ha már mindenképp akarunk valami testi érintkezést – belefér. A hivatalos érintkezésben inkább a fejbiccentés javasolt – mondja Katalin.

Sportoláskor is figyeljen

A szakemberek szerint sportoláskor még nagyobb távolságot érdemes tartania, hiszen a sűrű be- és kilégzéskor több kórokozó juthat be a szervezetébe. Ha szembe jön egy futó, kerülje ki nagy ívben, így mindkettejük egészsége védve marad. A konditeremben fertőtlenítse le a gépet használat előtt és maga után is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188003_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?