Aktuális

Horror a családban - Élve temette el mozgásképtelen anyját a gonosz férfi - Videó

Bors

Létrehozva: 2020.05.07.

Kedden reggel fogta el a rendőrség azt az 58 éves férfit, aki a gyanú szerint élve temette el a saját, súlyos fogyatékkal élő anyját.

A kínai Jingbian megyében történt borzalmas eset híradásai szerint az áldozat menye kedd reggel szólt a rendőrségnek, miszerint a mozgásképtelen, 79 éves anyósa 3 napja nem ad magáról életjelet. Szombaton látták utoljára a nőt, ekkor a fiával indultak el valahová. A férfi ekkor még tagadta, hogy bármi köze lenne az anyja eltűnéséhez. Ám a rendőrség azonnal kérdőre vonta a férfit. 

Egy eddig ismeretlen témájú vita után, a gonosz férfi egy talicskába tette az anyját, majd egy elhagyatott sírba dobta az asszonyt, majd több lapát földet borított rá - jelentette a rendőrség a saját közösségi oldalukon.

A férfi a kihallgatása során beismerte a tettét, majd a helyszínre irányította a hatóságokat, ott ásni kezdtek, majd csodával határos módon élve találták meg a jajveszékelő asszonyt. Azonnal kórházba szállították. A nő 3 napig volt a gödörben étlen-szomjan, de az orvosok szerint nem szenvedett maradandó sérüléseket. Fiát gyilkossági kísérlettel vádolják. 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197069_auto_resized.jpg
origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715109911
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197341_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196086_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715109911
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196779_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715109911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715109911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715109911
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos