Aktuális

Gurulunk, ha kell a segítség!

Bors

Létrehozva: 2020.05.07.

Bevásárolnak, kutyát sétáltatnak, de ha kell, a postára is elmennek. Tömböly Tamás már 22 önkéntessel járja Győr városát biciklin, és segítenek az időseknek. A helyi kerékpárklub vezetője egy saját élmény hatására kezdte toborozni az embereket.

– Amikor kihirdették a veszélyhelyzetet, az édesanyám azonnal szólt, hogy most jött el az én időm. Azonnal el is mentem, hogy bevásároljak neki, de nála kiderült, hogy a petrezselymet elfelejtettem. Erről jutott eszembe, hogy ez másoknak is problémát jelenthet – mondta a korábban marketingesként dolgozó férfi.

– Azonnal telefonáltam öt ismerősömnek, lenne-e kedvük csatlakozni hozzám – mesélte a férfi, akinek csapata arcképes igazolvánnyal bizonyítja, hogy az önkéntesekhez tartoznak. Tulajdonképpen bármiben segítenek.

Elintézik a napi bevásárlást, elmennek a gyógyszertárba, vagy éppen leviszik a kutyát sétálni. Mindezt óvatosan, maszkban és kesztyűben.

– Egyre többen támogatnak bennünket. Már védőeszközöket is kaptunk, illetve jelentkezett egy étterem, hogy napi tíz adag ételt rajtunk keresztül ajándékba ad szegény embereknek – fejezte be a szervező.     K. K. P.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek