Aktuális

110 kilós harcsarémmel birkózott Gábor

Bors

Létrehozva: 2020.05.07.

Süllő után a reggeli órákban kapott a csalira a gigantikus méretű óriásharcsa. A szakácsként dolgozó hobbipecás, Sass Gábor szerint olyan érzés volt megbirkózni vele, mintha egy Trabant próbált volna egy traktort elhúzni. Ajka mellett a Lőrintei-tavon emelte ki a harcsát, ami 240 centi hosszú és 110 kilós volt. A tó eddigi rekordját, a 73 kilót bőven túlszárnyalta. Gábor több mint ötórás küzdelem után, csak segítséggel tudta a partra emelni az állatot.

– Könnyű pergető bottal voltam, és nem kimondottan harcsára mentem. Előtte két süllőt fogtam – mesélte Gábor a Borsnak.

– A csónakkal csak nehezen tudtunk kievezni, mert ő húzott minket befelé. Olyan volt, mintha egy Trabant próbálna egy traktort elhúzni. Két és fél óra után mutatta meg magát, akkor „csak” 70–80 kilósra saccoltam. Meglepődtünk, amikor megláttuk, hogy egy körülbelül hatvanéves, 110 kilós halról van szó. Közben a tó körül hamar híre ment a kapitális fogás lehetőségének, úgyhogy többen videózták is a történteket. A mérlegelésnél lehettünk már akár harmincan is – mondta Gábor, aki ezután visszaengedte a halat a tóba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715113209
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194773_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715113209
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197135_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715113209
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715113209
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715113209
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos