Aktuális

Vak és süket állatokat fogadott be Niki

BoBe

Létrehozva: 2020.04.04.

Tizenegy állattal osztja meg otthonát Niki, legtöbbjük vak és süket, de ez csak még jobban összekovácsolta a nagy családot. A 29 éves szombathelyi lány egyiküket sem adná oda senkinek, mindegyik állata a szívéhez nőtt.

Tíz évvel ezelőtt kapta meg első kedvencét Hajnal Nikolett, Dollár személyében, aki egy sürgő forgó yorkshire terrier. Onnantól pedig nem volt megállás, sorra fogadta be az elesett négylábúakat, akik szeretetükkel hálálják meg neki a gondoskodást.

– Gyerekkoromban sajnos nem volt lehetőségem és időm állatot tartani, így csak 19 éves koromban kaptam meg az első kutyusomat, Dollárt. Mellé egyből érkezett egy cica is, Pracli – kezdi mesélni a Borsnak Niki.

– Az első ténylegesen befogadott állatom a labrador kutyusom, Liza. Őt altatás elől mentette meg egy ismerősöm, de neki nem volt lehetősége megtartani. Első körben gazdát kerestünk neki, de aztán nem volt szívem megválni tőle, így megtartottam – folytatja a szombathelyi lány, mint mondja, ennek már hat éve.

Azóta gondoskodik Lizáról, aki már 15 éves és sajnos szívbeteg, ami miatt mindennap gyógyszereket kell szednie. Az ő felségterülete a nappali, hiszen jórészt csak ott szeret elpihenni. A tizenegy állatból öt kutyát nevel Niki, három macskát, két ékszerteknőst, és egy aranyhalat.

– A 16 éves Bobi huskymat az Összefogás a Szánhúzó Kutyákért Alapítványtól fogadtam örökbe. Régóta szerettem volna egy huskyt, viszont nekik biztonságos, magas kerítést és nagyobb területet kell biztosítani. Amikor adottak voltak a feltételek, jelentkeztem is örökbefogadónak.

A másik husky, Thor még kölyökként került hozzá, a kétéves eb viszont epilepsziás, így ő is folyamatosan gyógyszert kap, hogy elkerüljék a rohamokat. Még két szánhúzó is tagja volt a családnak, de ők sajnos korán elmentek, mély sebet hagyva a lányban.

– A legidősebb Csöpi úr, a tacskó keverék. Ő egy albérletben lakott, ahova költöztem. Az idős gazdája meghalt és a családtagjai jártak ki hozzá gondozni. Amikor az albérletből a saját házamba költöztem, nem is volt kérdés, hogy vigyem magammal. Szerencsére az ötlet nem volt a tulajdonos ellenére sem – meséli Niki.

Az állatok valószínűleg tényleg érzik, hogy jó helyen vannak, hiszen egy rossz morgás nem hagyta még el a szájukat, a játékos verekedéseken kívül nagyon jól megvannak egymással. A kutyák és a macskák is szoros barátságot kötöttek, ami még vacsoraosztás idején sem változik.

– Reggel és este esznek, és ilyenkor adom be mindenkinek a gyógyszereket is, így mindig úgy kell alakítanom a napom, hogy erre legyen időm. Több nagyobb zsák macska- és kutyaeledel fogy el havonta, hiszen szerencsére mindegyik szeret enni és nem is keveset – mondja Niki, aki mindent megad, amire csak kedvenceinek szüksége van.

A házban mindenkinek megvan a kedvenc helye, az idősebbek már csak bent szeretnek pihengetni és csak a dolgukat végezni járnak ki a kertbe. A két husky a bundája miatt nem bírja sokáig bent, nekik sokkal nagyobb a mozgásigényük, ezért naponta egyszer hosszú sétára viszi őket gazdájuk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192727_auto_resized.jpg
origo.hu

Baloldali családból jött, és most hazament a baloldalra Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika