Aktuális

Pénzmosás miatt emeltek vádat egy hajléktalannal szemben

MTI

Létrehozva: 2020.04.20.

Pénzmosás miatt emeltek vádat egy hajléktalan hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki egy trafikostól kicsalt összeg eltüntetésében segédkezett megbízójának - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a veszélyhelyzetben érvényes eljárásjogi szabályok alapján az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a vádlottra - tárgyalás mellőzésével - felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.

A hajléktalanként Hódmezővásárhelyen élő férfi nem rendelkezett állandó jövedelemmel, 2018 júniusában azonban az eljárás során ismeretlenül maradt megbízója utasítására - 5-5 ezer forint ellenében - két bankfiókban számlát nyitott. A számlákra néhány nappal később egy dohánykereskedéssel foglalkozó sértett több részletben, 5,8 millió forintot utalt át. A vádlott megbízója azt hitette el a sértettel, hogy egy megszűnő dohánybolt árukészletéért fizet.

A vádlott a pénzt fölvette a számlákról, és a telefonon kapott utasítások alapján egy kidőlt tábla alatt, illetve egy trafóháznál rejtette el. Ezért még 8 ezer forintot kapott.

A veszélyhelyzet idején érvényes kormányrendelet lehetőséget biztosít arra a bíróságnak, hogy a legfeljebb nyolc év szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények esetén, a bűnösségüket tagadó vádlottak ügyében tárgyalás nélkül, büntető végzéssel hozzon döntést. Ezért az ügyészség azt indítványozta a Szegedi Törvényszéknek, a férfira felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, s kobozza el a bűncselekményért kapott pénzt - tudatta a csoportvezető ügyész.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek