Aktuális

Nyitva maradhatnak a virágboltok a hosszú hétvégén

Bors

Létrehozva: 2020.04.30.

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldják a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat – közölte Nagy István tárcavezető. Az érintett üzletek így pénteken, szombaton és vasárnap is korlátozás nélkül fogadhatnak majd vásárlókat.

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldják a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat – közölte Nagy István tárcavezető. Az érintett üzletek így pénteken, szombaton és vasárnap is korlátozás nélkül fogadhatnak majd vásárlókat.

Az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy virágvásárlással számos munkahely megmenthető, a környezet pedig otthonosabbá varázsolható a koronavírus-járvány idején. Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a multinacionális üzletláncokra nem vonatkoznak a korábban bevezetett korlátozások, ezért egyenlőtlen versenyfeltételek alakultak ki a virágpiacon. Emiatt a virágboltoknak már eddig is jelentős bevételről kellett lemondaniuk, a járvány miatt ráadásul a ballagás is elmarad, holott ez az alkalom minden évben nagyon komoly forgalmat jelentett az ágazatnak - tette hozzá a tárcavezető.

Hangsúlyozta: a teljes nyitva tartás ideiglenes visszaállítása a virágárusoknak és a vásárlóknak is nagy segítséget jelent, hiszen az első májusi vasárnapon több idő marad, hogy mindenki megvegye a szeretteinek szánt csokrokat. A járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában hozta nehéz helyzetbe az ágazat szereplőit. Ezért a kormány döntésének megfelelően ezért a dísznövényekkel foglalkozó munkáltatók június végéig mentesülnek a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól. Továbbá a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot – emelte ki az agrárminiszter.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192940_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993812
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika