Aktuális

Már nincs aki elvigye a koronavírus-halottakat Ecuadorban 18+

Bors

Létrehozva: 2020.04.03.

Az utcán hevernek a holttestek.

Forrás: AFP

José Francisco Vargas múlt vasárnap vesztette életét otthonában, ám holttestét még öt nappal később sem tudták elszállítani. A nyolchónapos terhes Carmen, az elhunyt férfi unokahúga ugyanabban a házban él két kislányával, csak a földszinten, ám hiába hívta többször a mentőket, a halottasházakat és egyéb szolgáltatókat, hogy nagybátyját vigyék el a házuk második emeletéről, senki nem tudott segíteni neki. A nő ezután egy csapat, az utcán álló katonához fordult, de ők is elhajtották. Végül végső elkeseredésében egy csapat férfinek adott fejenként 10 dollárt, maszkokat és kesztyűket és csütörtökön együtt vitték le az utcára az elhunyt Josét, akit aztán egy furgonnal szállítottak el egy közeli halottasházba.

De egy másik helyi lakos is egy olyan képet osztott meg a közösségi médiában, ahol azért könyörgött, hogy a szomszédja utcán heverő holttestét szállítsák el. Ecuador legnagyobb városában, Guayaquilben még százával vannak holttestek lakásokban, kórházakban, vagy éppen az utcán, mivel a helyi kormány képtelen lépést tartani a koronavírus-járvánnyal.

A halottakat tároló épületek megteltek, és az egészségügy túlterheltsége miatt sok család a karantén miatt kénytelen otthon ápolni betegeit, és sokszor a haláleset is ott következik be, az elhunytak holttesteivel pedig nem tudnak mit kezdeni.

Az ecuadoriak a kormányt okolják, mert nem készült fel a járványra, annak ellenére sem, hogy az európai esetek jelezték, mi várható. Emellett persze az emberek sem vették komolyan sokáig a fertőzést, azt gondolván, hogy „ez csak egy influenza”. Mivel a tesztelés itt sem széles körben zajlik, nem tudni, hogy a halottak közül pontosan hányan estek áldozatául a járványnak.

Csütörtöki hivatalos adatok szerint Ecuadorban a koronavírus-fertőzöttek száma 3163, a halottaké pedig 120.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197069_auto_resized.jpg
origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715109911
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197341_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196086_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715109911
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196779_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715109911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715109911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715109911
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos