Aktuális

Kiderült, miért végezhetett Orsolya az egyéves Lilikével

Bors

Létrehozva: 2020.04.08.

Forrás: Végh István

A Borsonline is beszámolt arról a borzalmas esetről, miszerint otthon végzett kislányával Orsolya.

A tragédia előtt mindenki azt hitte a fiatal családanyáról, hogy rajongva imádja egyéves kislányát, Lilikét. Az anya agya azonban nemrég meggyilkolta az egyévest.

Eddig nem lehetett tudni, hogy miért végzett kislányával az anya, felmerült, hogy pillanatnyi elmezavarában követte el szörnyű tettét.

A bíróság azért döntött a letartóztatása mellett, mert fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye, azonban börtön helyet azért szállították elmegyógyintézetbe, mert ott vizsgálják majd meg, hogy a nő beszámítható volt-e a gyilkosság idején.

A nő egyik ismerőse az RTL Híradónak azt nyilatkozta:

Orsolyának a szülés után egyre többször volt hangulatingadozása. 

Feltehetően a nőnek szülés utáni depressziója volt, ez vezethetett végzetes tettéhez.

A pszichológus szerint ilyenkor az anya megváltozik, kifordul magából, hallucinál, sőt sokszor még a gyereksírás is idegesíti.

– Ebben az állapotban elképzelhető az, hogy valaki megöli a gyermekét, mert nincs ebben a világban, nem fogja fel, hogy mi történik – mondta Hollósy-Vadász Gábor pszichológus.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069415
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjött a várva várt bejelentés: kiderült, mennyiért tankolhatunk szerdától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069415
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069415
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069415
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069415
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?