Aktuális

Folyamatosan tesztelik koronavírusra Stohlékat

G. Sz.

Létrehozva: 2020.04.16.

Rendszeres koronavírus-teszten esik át az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár stábja. A Stohl András főszereplésével készülő sorozat munkatársai mindennap új maszkokat és gumikesztyűket kapnak, és a színészek utaztatásukról is a produkció gondoskodik.

Forrás: TV2

Sosem látott előkészületek, és a lehető legnagyobb biztonság mellett kedden újra forgatni kezdték a TV2 nagyszabású, saját gyártású heti sorozatát, az Egyszer volt Budán Bödör Gáspárt.

A Stohl András, Szirtes Ági és Stefanovics Angéla főszereplésével készülő sorozat gyártása már a tavasz elején elindult, ám a koronavírus-vészhelyzet miatt egy időre kénytelenek voltak leállni.

A SorozatWiki információi szerint azonban nemrég a produkció teljes stábján koronavírus-tesztet vé­geztek, melyek eredménye mindenki esetében negatív lett és a napokban a legszigorúbb intézkedések mellett ismét elindult a munka.

Rá sem lehet ismerni

Stohl András maszkja minden egyes forgatáskor több óráig készül, aminek köszönhetően szinte felismerhetetlen lesz majd a képernyőn. – Radnai Márk rendező azt mondta, Bödör Gáspár a dinnyeberki Escobar, tehát egy olyan ember, aki azt hiszi, ő tojta a passzátszelet, pedig nagyon nem. Bödör Gáspár egy igazi, szerethető balfék, nekem színészként pedig nagyon-nagyon lehetőség, hogy nem a Stohl András arccal kell játszani. Ez mindig nagy szabadságot jelent, mert valahogy elengedheted azt, aki vagy és teljesen át lehet alakulni egy másik figurává – mondta a színész néhány hete a TV2 Tényeknek.

A tesztet állítólag sűrűn meg fogják ismételni és kizárólag az mehet majd a forgatásokra, akinek eredménye negatív lesz. Így Stohl Andrásra és kollégáira kiemelten vigyáz a csatorna. 

Egyelőre az egyik fő helyszínen, egy villában folytatódtak a munkálatok, ahová csak a produkció stábja léphet be. Minden közreműködő kesztyűt és drágább maszkot kapott, melyekből az IKO műsorgyártó mindennap újat biztosít.

Ezen védőfelszerelések viselése a színészek kivételével mindenki számára kötelező, és a dolgozók egészségére ügyelve a helyszínen mindennap többször, alaposan fertőtlenítenek. A színészek szállítását is a műsorgyártó oldja meg és akik épp nem forgatnak, azok kizárólag otthonukban tartózkodhatnak. A Bors a nem mindennapi forgatással kapcsolatban megkereste a kereskedelmi televíziót is.

– A TV2 Csoport és az IKO Műsorgyártó számára elsődleges fontosságú a kollégák és a produkcióban közreműködők egészségének a védelme, folyamatosan nyomon követjük a koronavírussal kapcsolatos fejleményeket, és a kormányzati intézkedésekkel összhangban végezzük minden tevékenységünket.

Az elmúlt hetekben zajlottak a folytatás előkészületei, mostanra teremtettünk meg minden olyan körülményt, amelyek mellett biztonságosan forgathat tovább a stáb – erősítette meg a hírt a TV2 Csoport sajtóosztálya.

Az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár a dinnyeberki otthonukból egy nem várt fordulat miatt a fővárosba költözni kényszerülő Bödör család kalandjait mutatja be, és a produkcióban mellékszereplőként Kulka János, illetve a Barátok közt Berényi Miklósaként megismert Szőke Zoltán is feltűnik majd. Az új magyar széria premierje május 1-jén lesz, de akkor csak egy epizódot vetítenek le és a most készülő folytatás ősszel érkezik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012412
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről