Aktuális

Elmarad az idei müncheni Oktoberfest

MTI

Létrehozva: 2020.04.21.

Elhalasztják az idei müncheni Oktoberfestet a koronavírus-járvány miatt - a döntést kedden Dieter Reiter, München főpolgármestere és Markus Söder bajor tartományi elnök közölte.

Hangsúlyozták, hogy egy ilyen nagyszabású és nemzetközi jelentőségű esemény túl nagy veszélyt jelentene.

A sör világhírű ünnepét, melyre évente mintegy hatmillió vendég érkezik szerte a világból, idén szeptember 14. és október 4. között rendezték volna meg. A látogatókkal dugig tömött sörsátrakban zajló rendezvénysorozat a fertőzésveszély miatt túl nagy kockázatot jelentett volna a szervezők szerint.

Söder elmondta, megállapították, hogy a kockázat túl magas, hiszen egy ilyen eseményen sem a távolságot nem lehet tartani, sem az arc védelme nem működhet megfelelően.

"Ez egy érzelmileg nehéz pillanat és természetesen gazdasági szempontból is nehéz helyzet a városnak" - mondta Reiter.

Az Oktoberfestet a történelem során - a két világháború évein kívül - eddig három alkalommal törölték: 1854-ben és 1873-ban kolerajárvány miatt, majd 1923-ban, a hiperinfláció miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195780_auto_resized.jpg
origo.hu

A Ferrari pilótája szerint saját csapata fosztotta meg a győzelemtől az F1-es Miami Nagydíjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070013
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070013
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070013
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?