Aktuális

Zsuzsa és Zoltán az utolsó pár, akiket összeadtak Hatvanban – veszélyhelyzetben mondták ki a boldogító igent

Bors

Létrehozva: 2020.03.23.

Üres széksorok között lépdelt a menyasszony a szájmaszkot és kesztyűt viselő anyakönyvvezető elé, hogy vőlegényének örök hű­séget fogadjon. Nem erről álmodozik egyik ara sem, Zsuzsannával mégis madarat lehet fogatni.

Nagy esküvőre vágytak, a barátaikkal szerették volna megünnepelni a nagy napot. Az élet azonban közbeszólt: a koronavírus miatt egyik pillanatról a másikra szertefoszlott Zsuzsanna és Zoltán álma is, le kellett mondaniuk a lagzit, a nászutat, mégis életük legboldogabb napjait élik. Ugyan szeretteik éljenzése nélkül, de sikerült összeházasodniuk.

Heves megyében ők az utolsó pár, akiket szigorú szabályok közepette, de összeadtak. A járvány miatt ugyanis bezárnak a templomok, és elmaradnak a nászok. Ahogyan a pap fogalmazott a szertartáson a szüleik és a tanúk társaságában ülő párnak: a házasság két emberről szól, és a megpróbáltatásokban is együtt kell boldogulnotok, ezért ne csüggedjetek, hogy a barátaitok nincsenek veletek. 

– Nekünk még sikerült! Ezt írtuk ki ujjongva a Facebookra az ismerőseinknek. Bevallom, eleinte szomorú voltam, hogy a násznép nem lehet jelen, és elmarad a lagzink, de az öröm, hogy férj és feleség leszünk, felülírt mindent – mondta el a Borsnak az ifjú feleség, Zsuzsanna, aki maga sem gondolta volna, mekkora örömöt lel majd a kétfős lagziban: férje otthon, a nappali közepén táncoltatta meg a menyecskeruhájában. 

– Az olaszországi Firenzébe mentünk volna nászútra, először az ugrott, aztán jött a belföldi foglalásunk, utána az. A szolgáltatók rugalmasak voltak, jövő tavaszra tettük át a lagzit, amit már keresztelővel együtt fogunk tartani, a feleségem ugyanis a 20. hétben jár. Hárman álltunk az oltár és az anyakönyvvezető előtt, és mindennél boldogabbak vagyunk – büszkélkedett Zoltán. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya