Aktuális

Számítógép figyeli, mennyire fáradt a sofőr

Bors

Létrehozva: 2020.03.15.

A kutatások szerint a sofőrök figyelmetlensége és a fáradtság a legnagyobb veszély az utakon, a közúti forgalom ütközéseinek 36%-át okozza. Az európai közúti balesetek több mint 90%-a emberi tényezők miatt történik, a figyelmetlenség és a fáradtság mellett, a túlzott sebesség, valamint az alkohol és a drogok okolhatók.

A tavaszi fáradtság nem ismeretlen fogalom senki számára, így még időszerű is a hír. A baleseti statisztikák szerint gyakran értékelik túl ilyen téren is a képességeiket a vezetők, pedig a rájuk törő álmosság veszélyesebb, mint gondolnák. A kutatások alapján több mint hatszoros a baleseti kockázat növekedése akkor, ha fáradtan ül valaki a volán mögé, mert ebben az állapotban képtelen megfelelő módon korrigálni. A halálozási kockázat is nagyon magas, hiszen az ilyen balesetek zömében a jármű fékezés nélkül, nagy sebességgel tér le az útról, ütközik fának, másik gépkocsinak, vagy éppen gázol el gyalogost.

Egy német felmérésben autóvezetőket kérdeztek meg a menet közbeni elalvásról, és minden negyedik vallotta be, hogy előfordult már, hogy néhány pillanatra elszunnyadt. Bár a megkérdezettek több mint fele egyetértett azzal, a kimerült sofőr szó szerint ön- és közveszélyes, csupán harmaduk állna meg és tartana szünetet, ha túl fáradtnak érzi magát. A válaszadók 56 százaléka inkább lehúzza az ablakot, harmada pedig felhangosítja a zenét, abban bízva, azzal ébren tartja magát. Ezek hatása nincs orvosilag bizonyítva, átmeneti segítséget talán nyújthatnak, de utána mélyebb álom is lehet a vége.

A Seat az Eightight Technologiesszel együttműködve olyan technológiát fejleszt ki, amely tanulmányozza a járművezető szemét és fejét, hogy felmérje, vajon elalszik-e vagy elvonja-e valami a figyelmét. Algoritmust használ, amely elemzi a vezető szemének nyitottságát, látószögét, pislogási sebességét, a fejhelyzetet, valamint más vizuális tulajdonságokat.

Abban az esetben, ha észleli, hogy a sofőr álmos, csukva van a szeme, vagy a telefonjával játszik, riasztást ad ki. A rendszer további előnye, hogy a szoftver képes észlelni a gyalogosokat és elemezni, a járművezető is észleli-e őket. Az már csak hab a tortán, hogy a mesterséges intelligencia be tudja azonosítani korábbi adatai alapján a vezetőt, és a számára kényelmes pozícióba állítja az ülést, a tükröket és a kormányt.

A súlyos fáradtság, kimerültség miatt akaratlanul is le-le bukhat a fejünk. Az úgynevezett mikroalvás rövid ideig, általában 1–5 másodpercig tartó mély, öntudatlan állapotot jelent, ami a volán mögött végzetes kimenetelű lehet. Egy 90–100 km/óra sebességgel haladó járművel ez alatt a néhány másodperc alatt 100–150 métert is megtehetünk mindenféle kontroll vagy irányítás nélkül. Nem kizárt azonban az akár 30 másodpercesre elnyúló mikroalvás sem.

Hasznos tippek

Ne induljon fáradtan útnak! Ha hosszabb utat tervez, előző nap próbálja magát kipihenni.

Ha menet közben elfárad, álljon meg – lehetőleg ne az út szélén, hanem a közlekedés elől védett parkolóban –, szálljon ki és mozgassa át magát.

Érdemes kétóránként 10 percet pihenéssel tölteni.

Fogyasszon elegendő folyadékot, esetleg egyen, ha mást nem, csokoládét, vagy más energiát biztosító ételt, gyümölcsöt.

Kávét csak mérsékelten fogyasszon, akkor is inkább több alkalommal kisebb mennyiséget, mint egyszerre egy nagyobb adagot, mert a kávé hatása csak maximum egy órát tart.

Szellőztessen többször, hideg időben is inkább mérsékelje a fűtést a jármű utasterében, és melankolikus zene helyett pörgősebb ritmusokat válasszon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978510
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat