Aktuális

Őrizetbe vettek egy lelkipásztort Floridában, mert a tilalom ellenére százaknak tartott istentiszteletet

MTI

Létrehozva: 2020.03.31.

Őrizetbe vettek egy lelkipásztort hétfőn Floridában, mert a koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalom ellenére százaknak tartott vasárnapi istentiszteletet.

Rodney Howard-Browne tiszteletest az sem tántorította el a szertartás megtartásától, hogy a helyi seriff figyelmeztette: nem tartják be az egybegyűltek egymástól a biztonságos távolságot.

A seriff előzetesen kihelyeztetett a templom elé egy elektronikus táblát, amelyen a felirat a járvány fékezése végett szükséges távolságtartásra szólít el.

Az érintett floridai megyében a hatóság tíz főben maximálta a rendezvények résztvevőinek számát, a szóban forgó istentiszteleten viszont több százan voltak, ráadásul a szertartás igen hosszú, több mint háromórányi volt.

A lelkipásztort még hétfőn 500 dollár óvadék fejében szabadon engedték, aki azután Twitter-üzenetben bigottnak és vallásgyűlölőnek minősítette a sajtót.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy az eset nem egyedi. Ohio, Kentucky és Louisiana tagállamokban az egyházak továbbra is templomaikba invitálják híveiket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194000_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011217
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011217
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011217
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011217
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011217
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről