Aktuális

Koronavírus Európában: Egymilliós bírságot kap, aki közel megy a másikhoz

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.03.21.

Egymás után vezetik be az újabb és újabb szigorításokat a környező országokban. Szomszédaink közül Szlové­niában és Ausztriában van a legtöbb fertőzött.

Ausztria: Április 13-ig meghosszabbították a korábban elrendelt korlátozásokat. 2200 regisztrált megbetegedésről tudtak, hatan haltak meg a kór­okozó miatt. A szigorú szabályok része az is, hogy ha valaki nem tartja be az utcán az egyméteres távolságot, 3600 euró (1,2 millió Ft) bírságot is fizethet. A mobilhasználók mozgását figyelemmel követik.

Románia: A karanténszabályok megszegéséért ötévnyi börtönbüntetés is kiszabható, miután szigorították az erről rendelkező törvényt. Aki az illetékes hatóságok elől eltitkolja, hogy egy ragályos betegségben szenved, vagy hamis információkat közöl az útvonalát és a közvetlen kapcsolatait illetően, máris számíthat a felelősségrevonásra. 

Szlovákia: Sosem volt még kormányváltás Szlovákiában olyan drámai körülmények között, mint most. A kabinet válságstábbal áll fel. Kifejlesztettek egy telefonos applikációt, aminek a segítségével ki-ki pontosan megtudhatja, mely országrészben hány beteg van. Amennyiben egy érintett területre érkezik az alkalmazás felhasználója, a készülék pittyegni és rezegni kezd. Ha valaki pozitív teszteredményt produkál, az applikáció azt is jelzi, merre mozgott az elmúlt napokban, és találko­zott-e más felhasználóval. 

Szerbia: Kijárási tilalom van érvényben este nyolc és hajnali öt óra között. A hétvégétől a tilalmat a fiatalok számára is meghosszabbítják, eddig csak a 65 évnél idősebbekre vonatkozott. Ők egyáltalán nem hagyhatják el az otthonukat. Néhány üzlet hajnali 4 és 7 óra között is nyitva tart, hogy az idősek bevásárolhassanak. A vendéglőket bezárják. Lapzártánkig 118 fertőzöttről tudtak.

Horvátország és Szlovénia is újabb szigorításokat vezetett be. Horvátországban részleges boltzár, Szlovénia egész területén pedig kijárási tilalom lépett életbe. A horvátok a külföldiek előtt lezárták a határokat, és betiltották a nyilvános rendezvényeket.

Ukrajna: Ismét emelkedett a fertőzöttek és az elhalálozottak száma is. Tegnap estig 21 ember hordozta magában a vírust, hármuk szervezete pedig nem tudta legyőzni a kórt. Ungváron és Luckban leállították a közösségi közlekedést. A határőrök elkaptak egy román férfit, aki a Tiszán keresztül próbált maszkot csempészni az országba. Gyorsított eljárás keretében tíznapos elzárásra ítélték.

Olaszország: Rohamosan romlik a helyzet Itáliában. Eddig 41 035 személynél mutatták ki a fertőzést, közülük 3405-en meghaltak, és mindössze 4440 embert nyilvánítottak gyógyultnak. Lorenzo Guerini védelmi miniszter kifakadt, hogy hiába hozzák meg a szükséges intézkedéseket, ha az emberek nem működnek együtt. A lakosoknak elege lett a bezártságból.

Németország: Attól tart a kormány, hogy hamarosan tízmilliónál is több fertőzött lesz az országban. A 46 millió mobilfelhasználó adataiból már nagyjából megbízható prognózis készíthető arról, hogy hányan és merre mozognak, így előre látható, hol alakulhatnak ki fertőzési gócpontok. 

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021112
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021112
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021112
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?