Aktuális

Elrabolta és meggyilkolta gimnáziumi szerelme kisfiát, mert az nem akarta vele újrakezdeni

Bors

Létrehozva: 2020.03.04.

A 23 éves Igentai Sopyzhanov meggyilkolta volt barátnője három éves kisfiát, mert a nő nem akarta vele újrakezdeni a kapcsolatukat.

A kazahsztáni férfi még gimnáziumban ismerete meg élete nagy szerelmét, Nika Vasilyevat, akivel akkoriban együtt is járnak. Miután azonban a férfi egyre agresszívabb lett, a lány szakított vele.

Nemsokkal azután, hogy szétmentek, Sopyzhanov egy baltával darabolta fel a saját nagynénjét. Az asszony brutális meggyilkolásáért nyolc év börtönre ítélték a fiatalt, de jómagaviselete miatt hamarabb szabadon engedték, és csak négy évet ült.

A férfi miután kijött a börtönből, megpróbálta felvenni a kapcsolatot volt barátnőjével, de az elutasította őt. Sopyzhanov ezért elkezdte követni a nőt, és bosszúból egy bevásárlóközpontban kitépte a hároméves kisfiút Vasilyevat karjaiból, majd magával vitte. A kétségbeesett anya hiába szaladt utánuk, nem tudta utolérni a gyerekrablót. A rendőrség három napon át nagy erőkkel kereste a hároméves kisfiút, de sajnos már csak a holttestét találták meg egy közeli erőben.

Mint kiderült, Sopyzhanov bosszúból megfojtotta a gyereket.

A gyerekgyilkost egy vasútállomáson kapták el, akire a bírsóság tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet azért is kiemelkedően fontos, mert Kazahsztán történelmében eddig még soha nem szabtak ki tényleges életfogytiglant egy gyerek megöléséért. A kazah büntetőtörvényen ugyanis csak nemrégen szigorítottak.

– Szeretném látni, ahogyan agyonlövik, de a halál túl enyhe büntetés volna a számára – nyilatkozta a gyászoló édesanya, aki hozzátette, hogy abban bízik, hogy gyermeke gyilkosa nemcsak enni, inni, és aludni fog a börtönben, hanem keményen dolgozni is.

Igentai Sopyzhanov az ítélethirdetéskor megpróbálta elvágni egy pengével a saját torkát, de a rendőröknek ezt sikerült megakadályozni. Így most egy olyan cellába zárták, amit éjjel nappal megfigyelnek.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953615
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953615
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák