Aktuális

Elkezdődött a digitális iskola, fontos a határidő

Bors

Létrehozva: 2020.03.17.

Hétfőn egyeztettek a tanárok, tanítók az igazgatókkal, megcsinálták az osztályok a közös Facebook csoportokat, levelező listákat és megkapták az első információkat arról hogyan fog működni ez a gyakorlatban.

„Minden hétvégén kapnak a diákok és a szüleik e-mailt arról, hogy mi a terv a következő hétre” – kezdte a levelét egy harmadikos tanító néni.

„Mivel sok gyereknek az iskolában maradt a könyve, így keresni fogok egy online elérhető tankönyv családot, ami a mienkre hasonlít, ehhez a türelmüket kérem” – írta. A tanító néni arra is felhívta a figyelmet, hogy a tanulókat a megoldott feladatok alapján értékelnie kell, így nagyon fontos, hogy azokat mindenki a megadott határidőre küldje vissza.

Hozzátette: minden nap 9-12 óráig a számítógép előtt leszek, ha valaki nem ért valamit bátran kérdezhet majd. Megtudtuk: lesznek online elkészíthető és írásbeli feladatok is.

„Fontos, hogy a visszaküldött feladatnál az e-mail “tárgy” rovatában fel legyen tüntetve az adott tanagyag, az osztály, az én nevem és a gyermek neve is, mert az oktatási hivatal és a munkáltatóm felé is visszakereshető kell, hogy legyen a munkánk” – magyarázta a szülőknek a pedagógus.

A szülőkre is feladat hárul az új rendszer miatt, mert pontosan kell adminisztrálni az otthoni munkát. Ha a szülő is otthonról dolgozik, bizony nem egyszerű. De az van szerencsés helyzetben, akinek otthon maradnak a szülei is. Sokan nem tudják megoldani, hogy ne menjenek be dolgozni, mások kénytelenek ezért az idős nagyszülőre bízni a gyerekek felügyeletét. Számukra lehet megoldás egy-egy olyan egyetemista, akik szívesen vigyáznak a kicsikre. Erre már többen tettek felajánlást.

„Amikor szerda este kiderült, hogy bezárják az egyetemeket, először mind kétségbe estünk a hallgató társaimmal, hogy mikor tudjuk majd befejezni tanulmányainkat„ – mesélte a Ripostnak Júlia, aki pedagógusnak tanul.

„Aztán mikor mindenkin végig ment a nagy stressz hullám, rájöttünk, hogy ez nem nekünk a legrosszabb, hanem a gyerekeknek és az időseknek, akik nem tudnak gondoskodni magukról. Mi pedig pedagógus hallgatók vagyunk, tapasztalattal rendelkezünk, hogyan lehet úgy lefoglalni a gyerekeket, hogy közben fejlesszük is őket. Így rögtön egyértelmű volt számunkra, hogy ha az óvodák és iskolák is bezárnak, akkor nagy szükség lesz a segítségünkre. Ezért többen felajánlottuk, hogy vigyázunk a gyerekekre és segítünk tanulni.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196232_auto_resized.jpg
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715083812
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715083812
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715083812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715083812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715083812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?