Aktuális

Csőstül jön a baj: Meglopták a Balin rekedt műsorvezetőt

Bors

Létrehozva: 2020.03.28.

Kandász Andrea hetekkel azelőtt utazott el az indonéziai nyaralásra, hogy a koronavírusból világjárvány lett volna. Most jönnének haza, ám a sors nagyon kibabrált velük.

Ha Kandász Andrea csak sejtette volna, hogy a koronavírus-járvány világméretűvé duzzad a családi nyaralás alatt, lefújta volna az utazást. Ezen azonban már nem rágódhat, hiszen egyik szerencsétlenség után éri a másik, mintha csak a sors akarná megbüntetni azért, hogy ilyen hosszú utazásra indult.

Ázsia déli részén sokáig semmi nyomát nem lehetett látni sem pániknak, sem pedig a járvány terjedésének. Ám egyik napról a másikra drámaian megváltozott a helyzet, és éppen a tervezett hazautazásuk előtt szabadult el a káosz.

A közeli Srí Lankán például egy magyar családnak szinte szó szerint menekülniük kellett a szállodából. A Magyar Nemzet információi szerint különleges engedéllyel és rendőri kísérettel mehettek csak ki a reptérre. Ezt szerették volna elkerülni Andiék, ezért már jóideje szervezik az utat haza. A járataikat sorra törölték, és ahogyan a műsorvezető fogalmaz, megkezdődött a rémálom.

– Jelenleg már a reptéren vagyunk, de fogalmunk sincs, hogy most végre hazajutunk-e. A helyzet percről-percre változik, már tíz napja próbálunk elindulni, de folyamatosan törlik a járatainkat. Szép volt ez a nyaralás, de a vége… Hát maradjunk annyiban, hogy nem így terveztük. Itt most káosz van és mindenki őrült módon telefonálgat, hogy felférjen egy gépre... – kezdte a Ripostnak a #Kandászmamik – #Sztármamik műsorvezetője. Andi már felvette a kapcsolatot a Magyar Külügyi Szolgálattal, ahol mindent elkövetnek, hogy segítsenek nekik feljutni egy repülőre.

A kialakult helyzeten az sem könnyít, hogy időközben ellopták Andi pénztárcáját, így a családnak most egy újabb nehézséget is le kell küzdenie.

– Elvileg volt egy járatunk péntekre, de a külügy most jelezte, hogy tudomásuk szerint azt is törölték, így vettünk jegyeket egy másikra. Illetve nem mi, hanem a velünk lévő többi magyar, mert közben ellopták a tárcám, amiben a készpénz mellett ott volt az összes bankkártyám is. Káosz van, a köbön. Fura megélni ezt a helyzetet, mert bevallom, erre nem számítottunk, habár így visszagondolva, talán kellett volna… – mondta a Ripostnak Andi, aki ígérte, jelentkezik, ha tisztul a kép és sikerül elhagyniuk Balit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998623
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998623
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika