Aktuális

Büntetőfékezés miatt ütközött össze két autó 71-es főúton

Címkék
balesetfék

Police.hu

Létrehozva: 2020.03.05.

Egy budapesti férfi balesetet okozott a 71-es számú főúton indokolatlan fékezésével, a balatonfüredi rendőrök közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Forrás: police.hu

Balatonfüred határában, a 71-es számú főút négysávos szakaszán közlekedett autójával egy 32 éves budapesti férfi 2020. március 4-én.

Haladása során utolért egy gépkocsit, és sávot váltva mellé ért. Ezután a mellette közlekedő jármű vezetőjére dudált és intett, mire a másik autós is visszajelzett neki. A fővárosi sofőr elkerülte a mellette haladót, visszasorolt elé és váratlanul fékezésre kényszerítette. A vétlen járművezető már nem tudta elkerülni a balesetet, ezért összeütköztek.

Személyi sérülés nem történt az ütközés során, a gépkocsikban anyagi kár keletkezett.

A balesetet okozó budapesti férfit a helyszínre érkező járőrök elfogták, előállították, és vezetői engedélyének elvétele mellett gyanúsítottként kihallgatták. Ellene közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek