Aktuális

Hihetetlen: megúszta a börtönt a házaspár, pedig egy hónapig ketrecben tartották és éheztették tinilányukat – 18+

Bors

Létrehozva: 2020.02.28.

Meglepően elnéző volt a bíróság a kegyetlen anyával és a szexuális ragadozó apával.

Sokak számára teljesen érthetetlen vádalkut kötött a bíróság azokkal a szülőkkel, akik legalább egy hónapon keresztül – de lehet, hogy jóval hosszabb időre – minden egyes éjszaka egy aprócska ketrecbe zárták kamaszlányukat, emellett enni és inni is alig adtak neki. A tinilány csak egy edényt tarthatott a 120x240 centis “börtönben”, hogy a dolgát elvégezhesse. 

Az amerikai Indiana államban élő Alan Friz és felesége, Aimee 14 éves lányuk elhanyagolása kapcsán vallotta magát bűnösnek, amiért cserébe az összes többi vádpontot ejtették ellenük. Két év felfüggesztettet kaptak – pedig a fogorvosként dolgozó apa ellen például 26 vádpont merült fel, többek közt szexuális zaklatás is – számolt be a bíróság múlt pénteki döntéséről a Daily Mail.

Így védekeztek a szülők: a saját biztonsága érdekében zárták be a lányt

A szülők a bíróságon azzal védekeztek: lányuk és a saját biztonságuk érdekében tartották a tinit emberhez nem méltó, megalázó körülmények közt. Az anya, Aimee szerint ugyanis mentális betegségben szenvedő lánya megfenyegette őt és születendő gyermekét is, emellett többször megpróbált elszökni, így jobbnak látták, ha éjszakára, valamint akkor, ha az asszony nincs otthon, inkább bezárják. Kegyetlenségüket jól jellemzi, hogy a lánccal és kombinációs zárral lezárt ketrecre még ki is tettek egy cetlit, hogy az a gyermek ketrece. 

Orvoshoz sosem fordultak a kamaszlány mentális állapota miatt, inkább a neten próbálták diagnosztizálni. 

Emellett 13 éves korától kezdve az apa rendszeresen molesztálta a lányát. A tini vallomása szerint a férfi szinte minden alkalommal, amikor megölelte, benyúlt a pólója alá, és megfogdosta a mellét. 

Az eset 2017-ben jutott a hatóságok tudomására. A vádalkunak köszönhetően Az apa 24, az anya 20 vádpont alól mentesült, míg két-kétrendbeli veszélyeztetésben vallották magukat bűnösnek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek