Aktuális

Fogolyzendülés tört ki egy budapesti börtönben, mert a közös füvezés miatt szét akarták költöztetni őket

Címkék
lázadás

Bors

Létrehozva: 2020.02.07.

A vádirat szerint 3 éve, a Budapesti Fegyház és Börtön X. kerületben található objektumában tíz férfi egy zárkában töltötte jogerős szabadságvesztését. A férfiak ismeretlen módon marihuánához jutottak, amelyek elfogyasztottak.

A zárkában aznap biztonsági ellenőrzést tartottak, amely során az őrség a kábítószert megtalálta más tiltott tárgyakkal együtt, azokat magához vette és elvitte.

Az őrség a szabályszegés miatt a fogvatartottakat egyenként kívánta kihallgatni, és a társaság szétköltöztetését tervezte, erről tájékoztatták a fogvatartottakat.

A rabok közül öt férfi felsorakozott a zárka közepén, kiabáltak, hogy nem mennek sehová és stokival verték az ajtót, hárman az őrök megtámadását is kilátásba helyezték. Eközben a zárkában elhelyezett többi fogvatartottat is ellenállásra és ellenszegülésre buzdították.

A zendülők egyike az őt nyugalomra intő zárkatárásra támadt és könnyű sérüléseket okozott neki.

A vádlottak ellenszegülésére tekintettel a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, illetve a helyszínen tartózkodó biztonsági vezető hatékony intézkedéseket tettek, a rendbontókat elkülönítették, a cselekményt felszámolták és a rendet helyreállították. E közben három vádlott még támadó mozdulatot tett az őrség felé, azonban sérülést nem okoztak.

A Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával való részvétel bűntette, két társukkal szemben – alapeseti – fogolyzendülés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség letöltendő szabadságvesztésre ítélést és közügyektől eltiltást indítványoz az ügyben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012412
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről