Aktuális

Tagadja a felelősségét a gazda, akinek a kiszökött kutyája két tucat terápiás jószágot téphetett szét

Bors

Létrehozva: 2020.01.10.

Összesen 22 kecskét és két terápiás alpakát téptek szét a kutyák, köztük ez az udvarról kiszökött eb

Feljelentette a rendőrség azt a férfit, akinek a kutyája részt vett a miskolci terápiás állatok kivégzésében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderül, hogy a Szimbiózis Alapítvány állatait a kutyák három alkalommal támadták meg, és megöltek 22 kecskét és 2 terápiás alpakát.

A vérengző állatok ezenkívül megsebesítettek 15 vemhes kecskét is a telephelyen. Az első támadás után sikerült befogni egy kutyát, amit a miskolci állategészségügyi telepre szállítottak. Mivel a kutyában volt csip, azonosították a gazdáját, majd kiadták a tulajdonosának.

Miskolc város jegyzőjének hatásköre azt megállapítani, hogy a férfi vétett-e az ebtartási szabályok ellen. Az idős férfi a rendőrségnek elmondta, hogy a kutyája rendszeresen megszökik. A kutya eltépi a láncának karabinerét, és kimászik a kerítésen keresztül a porta területéről. A többi, vélhetően kóbor kutya befogásának érdekében a rendőrök járőröznek a környéken.

A Borsnak az ügyben érintett B. József elismerte: a kutyáját meg­találták a helyszínen.

– Ez egy kis testű, 20 kilós ku­tya – mondta lapunknak B. József. – Tény, hogy tőlem szökött el, mert széttörte a karabinert. De a kutyán nem volt sem vércsepp, sem karcolás. Nincs rá bizonyíték, hogy ő tette volna – állítja József.

A férfi szerint az állat barátságos, és senkit nem tudna bántani. Úgy tudja, hogy amikor kimentek a gondozók, a farkát csóválva rohant hozzájuk nagy örömmel. A Bors információi szerint azonban a kutyát a karámok mögött találták meg beszorulva, ezért sikerült befogni.

– Az biztos, hogy gondosabban kell őriznem a kutyámat a jövőben. Nagyon sajnálom a szerencsétlenül járt állatokat, és az alapítványt is. De azt egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez a kutya ekkora pusztításra lenne képes. Az is megfordult a fejemben, hogy esetleg farkasok voltak. Egyre több van a Bükkben – zárta mondandóját József.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715020813
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715020813
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715020813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715020813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715020813
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?