Aktuális

Sokan félvállról veszik a telefon etikettet

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.01.26.

Szinte mindenkinek van már okostelefonja, de sajnos nem mindenki ismeri a rá vonatkozó íratlan szabályokat. Vannak, akik a templomban sem némítják el, mások elfelejtenek bemutatkozni, és akadnak, akik a repülés biztonságát veszélyeztetik a használatával.

Forrás: Shutterstock

Egy telefon eladásánál egyetlen értéke­sítő sem követel meg a vásárló­tól egy bizonyos intelligenciaszintet. Indokolt volna? Sokan bizonyára úgy vélik, igen, mert alaposan megsínyli a közösség, ha csak egyetlen tagja is úgy gondolja, rá nem vonatkoznak az illemszabályok. Márpedig bizonyos konvenciók már a ve­zetékes telefonok fénykorában is léteztek, ám a mobiltelefonok elterjedése indokolttá tette, hogy a szabályok még részletesebbé váljanak. Nem beszélve az okostelefonokról, amelyek funkciók garmadájával kényeztetik a felhasználót.

Görög Ibolya protokollszak­értő szerint akármennyire is meglepő, de bizony egyesek számára még azt is el kell magyarázni, hogy a telefonban bizony illik köszönni, bemutatkozni.

– Nem csak a hívónak, a hívott félnek is azonosítania kell magát, mégpedig azonnal a hallóval való bejelentkezés után. Így hamar kiderül, ha a hívás téves – magyarázta az egyetemi docens. A tanácsadó hozzátette: nincs fontosabb a szemkontaktussal történő beszélgetésnél. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott pillanatban valakivel személyesen beszélgetünk, az megelőzi azt az illetőt, aki pont akkor keres telefonon.

– Természetesen előfordulhat, hogy egy nagyon fontos hívást várunk, de ezt illik a személyes beszélgetés elején jelezni. Ha a hívás valóban megérkezik, a beszélgetőpartnerünktől néhány méterre illik eltávolodni. Teljesen váratlanul azonban nem vehetem fel a telefont, mert az olyan, mintha a társamat orrba vágnám – tréfált a szakértő. Az okostelefonok jellemzője, hogy nem csak hanghívásra alkalmasak, hanem írott, például messengerüzenetek küldésére is. Ezek jellemzője, hogy nem tudhatjuk, a címzett mikor kapja meg vagy olvassa el. Az éjszaka aktív embertársaink hajlamosak akár hajnali kettőkor megörvendeztetni ismerőseiket vagy munkahelyi feletteseiket, nem gondolva arra, hogy a rezgő készülék a címzettet és teljes családját felébresztheti. A protokoll-tanácsadó szerint azonban ebben az esetben a küldő nem hibáztatható.

– A mobiltelefonokat bármikor kikapcsolhatjuk, ezért a küldő joggal gondol arra, hogy ha valaki egy időszakban nem szeretne hívásokat vagy üzeneteket fogadni, akkor a készüléket legalább lenémítja. Persze léteznek szakmák, amelyek képviselői sosem kapcsolják ki készüléküket, hiszen elvben bármikor riaszthatónak kell lenniük. Nos, nekik meg kell tanulniuk ezzel együtt élniük. A docens azt is kifejtette, szomorú, de még mindig akadnak, akik színházban vagy moziban sem némítják le a készüléküket, ám szégyenkeznek, ha előadás közben megcsörren a telefonjuk, és a jelen lévő ezer ember rosszallóan néz rájuk.

– Egy olyan esetet is hallottam, hogy egy temetésen csörrent meg a szertartást vezető telefonja. Ezt már kommentálnom sem kell… 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194000_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011217
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011217
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011217
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011217
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011217
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről