Aktuális

Nem zavarta a két betörőt, hogy egy éve rothadó emberi végtagokkal telt konténert fosztanak ki, másnap is visszamentek

Bors

Létrehozva: 2020.01.06.

Forrás: police

Barry Watson és Jamie Pollard betörtek egy egy éve elhagyatott kórházi hulladéktárolóba, mert abban bíztak, hogy találnak majd ott olyan kidobott gyógyszereket, amiktől elkábulhatnak.

A két férfi azzal azonban nem számolt, hogy nemcsak pirulákat tároltak a helyiségben, hanem fertőző biológiai hulladékot is.

Így a két betörő az egy éve hűtetlen tárolóban hagyott amputált emberi végtagokkal, véres rongyokat és vattákkal teli zsákok közül vitte el a drogot, amit aztán elfogyasztottak.

A testrészeket a kórházi hulladék megsemmisítő cég előző tulajdonosai, nem törődöm módon hagyták hátra, miután csődbe mentek egy éve. Az emberi maradványok azóta rohadtak a zsúfolásig megtelt konténerekben.

Egy biztonsági őr észrevette a két betörőt, fertőzésveszélyes zsákokkal a kezeikben, de hiába szaladt utánuk, azok megléptek előle. Másnap azonban a 36 éves Watson és a 30 éves Pollard visszatért egy újabb adagért, de ekkor már a rendőrség várta őket.

Mielőtt azonban őrizetbe vették volna a két drogfüggő betörőt, kórházba vitték őket, ahol karanténban próbálták fertőtleníteni szervezetüket, nehogy a hullamérgezés végezzen velük.

Miután kiengedték a két férfit a kórházból bíróság elé állították őket. Mind a két elkövető négy hónap letöltendő és 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984510
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984510
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika