Aktuális

Egyedül Juliane élte túl a légikatasztrófát

R. K.

Létrehozva: 2020.01.23.

Isteni csodának köszönhette a túlélést egy biológuscsalád gyermeke még 1971-ben, Peruban. Az akkor 17 éves Juliane Koepcke és ki­lenc­ven­egy utastársa repülőgépe viharba került az Amazonas felett. Ő az egyedüli, aki mesélni tud a katasztrófáról.

Peruban nevelkedett

Juliane Koepcke – férjezett nevén Juliane Diller – most 62 éves, és egy valóságos isteni csodának köszönheti, hogy még ma is mesélni tud a vele történtekről. A német hölgy jelenleg Münchenben él, és zoológusként dolgozik, legfőképpen a denevérek viselkedését tanulmányozza. Gyerekkorát a perui Limában töltötte, szülei ugyanis szintén biológusok voltak. Ott járt gimnáziumba, édesanyja is helyben dolgozott, miközben édesapja az Andok másik oldalán, az amazonasi őserdőben, egy kutatóállomáson tevékenykedett. Juliane és édesanyja 1971. de­cember 24-én elhatározta: Pucalipába repülnek, hogy együtt karácsonyozzanak az édesapával. Ekkor még nem is sejtették, hogy végzetes szerencsétlenség vár rájuk.

A szél segített?

A szakemberek később azt állították, hogy Juliane annak köszönheti csodával határos megmenekülését, hogy a zivatarfelhőkben erőteljes felszálló légáramlatok működtek, amik egyfajta juharfalevélként megpörgették a lányt, csökkentve ezzel a zuhanás sebességét. A másik ok, hogy a liánok vélhetően tompították és lassították zuhanását az őserdőben.

Apja tiltotta a járattól  

Juliane ekkor 17 éves volt. Édesapja határozottan kérte feleségét, hogy mindenképp a megbízható Faucett légitársasággal utazzanak, de a járatra minden jegy elfogyott. Valósággal tiltotta kedvesét, hogy nehogy a LANSA járatával repüljenek, de végül makacsul mégis erre váltott jegyet.

Az egyórás út első felében minden rendben is ment. Reggelit kaptak, majd tíz perc múlva a gép rázkódni kezdett. Viharba kerültek, minden elsötétült. Egyszer csak hatalmas, vakító villanást láttak, egy villám csapott a gépbe. Zuhanni kezdtek, nagyjából há­romezer méter tengerszint feletti magasságból. Juliane és édesanyja egymás mellett ült. Hamarosan viszont a fiatal lány arra lett figyelmes, hogy a háromrészes ülés ablak felőli oldalán, becsatolva zuhan a levegőben, édesanyja pedig nincsen mellette. Elvesztette az eszméletét. A következő pillanat, amire Juliane emlékezett, az volt, hogy az amazonasi őserdő közepén ébred, igencsak rossz állapotban. Később kiderült: a gépen kilencvenketten utaztak, és ő volt az egyetlen, aki túlélte a szörnyű tragédiát.

Tíz nap után segítettek

A fiatal lánynak egy nap kellett, mire magához tért. Valósággal sokkolta a környezet, az őserdő rejtélyes és veszedelmes valósága. Repülőgépek zaját hallotta, túlélőket kerestek, de a fák sűrűjében esélye sem volt, hogy jelezzen nekik. Komoly fájdalmai voltak: agyrázkódást szenvedett, a bal szemére alig látott, eltört a jobb kulcscsontja, a bal lábán pedig hatalmas vágás éktelenkedett. Elmondása szerint azonban egyáltalán nem félt, előkerete a korábban szerzett ismereteit. Pedig számos veszedelmes élőlény, nagymacskák, krokodilok, kígyók, pókok és halálos fertőzéseket terjesztő rovarok leselkedtek rá. Mindössze egy zacskó édességet talált: ezen és vízen élt tíz napon keresztül. Éjszaka sosem mert aludni. Követett egy folyót, de már kezdett annyira kimerülni, hogy néha azt hitte, házakat lát, és valóban embereket talált.

A képzelete azonban becsapta. Végül egy tó mentén egy tisztásra lelt, valamint egy kunyhóra. Már-már a halálán volt, amikor egy favágócsapat észrevette őt. Azonnal a legközelebbi településre vitték, ahol kórházi ápolást kapott. Ekkor tudta meg, hogy tulajdonképpen mi is történt valójában. Miután felépült, Julianét apja visszaküldte Németországba, hogy ott fejezze be a tanulmányait. A fiatal lányt azonban hajtotta a vére: jelenleg is sok időt tölt a szülei által örökölt állomáson Peruban, ahol kutatókat és tudósokat fogad.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek