Aktuális

Családdá kovácsol a kóruséneklés

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.01.12.

Az éneklés csodálatos és felszabadító érzés, ráadásul gyógyír a testnek és a léleknek. Jó dolog a fürdőkádban dúdolgatni, de még csodálatosabb, ha az ember közösségben dalolhat.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Az Opera Gyermekkarát Hajzer Nikolett vezeti. Munkáját két korrepetitor segíti, akikkel közösen csalogatják ki a gyerekekből a csodálatos hangokat. Meglátogattuk őket az Erkel Ferenc Általános Iskolában, hogy munkájukról meséljenek a Vasárnapi Borsnak.

Negró és viccek

A csilingelő gyermekhangok pillanatok alatt visszarepítenek a 90-es évekbe, amikor én voltam általános iskolás. Zenei suliba jártam, ahol felvételivel jutottunk be a „z” osztályba, vagyis a zenei tagozatra. Nekünk, „zéseknek” a zene az életünk részévé vált és összekötött minket. Az iskola kórusával kisebb versenyekre és főként iskolai rendezvényekre készültünk fel, igen magas színvonalon. Szorgalmas kórus voltunk, nem volt velünk gond, ritkán kellett fegyelmezni. Egy dolog nem ment, az pedig a pontos érkezés. Még most is hallom, ahogy beéneklés közben egyesével szállingóznak be a fiúk és Kati néni mindegyiknek odakiáltja, hogy: Negró! A későknek ugyanis Negrót kellett hozni, amit egy-egy nagy megmérettetés után közösen szopogattunk el, miközben vicceket meséltünk egymásnak. Rengeteget köszönhetek ezeknek az éveknek. Például azt, hogy a zene és a kóruséneklés máig az életem része maradt. A közös éneklés mindig és minden helyzetben feltölt.

A mai gyerekek

A fiatal és agilis Hajzer Nikolett már harmadik évadát kezdte meg az Opera Gyermekkar vezetőjeként.

– Jelenleg 160 operás gyerek van. Nem csak erkeles gyerek lehet operás, de meg kell felelni a felvételin – kezdi Niki, aki hatodikos korában kezdett komolyabban foglalkozni a zenével, őt ekkor vették fel az Erkelbe, később karvezetés szakot végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A fiatal karvezető később olyan neves kórusokban énekelt, mint a Magnificat Leánykar, amit Szebellédi Valéria vezetett és az Angelica Leánykar Gráf Zsuzsanna vezetésével. Ezek az évek is sokat adtak hozzá szakmai fejlődéséhez.

– Gupcsó Gyöngyvér volt előttem az Opera Gyermekkar vezetője, ő is tanított engem, és az operai szakmám minden fortélyát tőle tanultam. Mindegyik tanáromnak és kórusvezetőmnek nagyon sokat köszönhetek – magyarázza a karnagy.

– Megváltoztak a gyerekek és a világ is, így kénytelenek vagyunk az ő fejükkel gondolkodni. Gyakran használok digitális eszközöket az  óráimon, sőt digitális könyv létrehozásán is gondolkodom. Szerencsére az éneklésben nagyon is motiváltak. Szeretik a zenét és az csak egy plusz, hogy színpadon lehetnek. Imádnak jelmezbe bújni és híres énekesekkel állni egy színpadon. A taps pedig csak a ráadás! – meséli nevetve Niki.

Nemrég felléptek a Müpában és Dohnányi Ernő Stabat Mater című művét adták elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, Hamar Zsolt vezényletével. Niki úgy fogalmaz, hogy ez eddigi pályájának csúcsa, hiszen nagyon nehéz darab, amit ilyen kicsi gyerekeknek nagy kihívás megtanítani. Nem véletlen, hogy ezt a művet nem igazán énekli gyermekkar.

Kedvenc a Pál utcai fiúk

Olyan neves operákban működnek közre, mint a Bohémélet, a Turandot, vagy a Carmen.

– Az opera mellett mindig megtalálnak különböző felkérésekkel, én pedig örömmel elvállalom, hiszen ezzel szélesítem a gyerekek látókörét. Egyszer egy Pink-dalt kellett elénekelnünk a Gyermeki Jogok Világnapja alkalmából. Itt csak a szöveg okozott nehézséget a gyerekeknek, de egyik napról a másikra megtanulták. Sokszor kérem őket, hogy készítsenek hangfelvételt a próbán, így otthon vagy akár út közben is tudnak gyakorolni. László Boldizsár a komolyzenében és a köny­nyűzenében is igen aktív. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a kórus egy dzsesszdal erejéig összeállhatott vele. Persze az évad eseménye az volt, hogy Vecsei H. Miklóssal, vagyis Hasival énekelhették együtt a Mi vagyunk a grund című dalt egy rendezvényen. Hasi Nemecsek Ernő szerepét formálta meg a Pál utcai fiúk című, vígszínházi zenés darabban. Ettől teljesen odáig voltak a gyerekek. Persze továbbra is a komolyzene az elsőrendű, hiszen az mindennek az alapja – mondja.
Idén részt vettek Tóth Péter Tóték című operájának ősbemutatóján is.

– A gyerekek tátott szájjal néztek rám, amikor elmeséltem a történetet, de végül két hét alatt megtanulták kívülről betéve. Persze ez a szerző zsenialitását is fémjelzi, hiszen iszonyatosan vicces zenét írt a történethez. Gyakorlatilag a hangszerek mesélték el a történetet.

Feszült figyelem

Két próbát is volt szerencsém megnézni, az egyiket Niki tartotta. Vele a szólisták próbáltak a Varázsfuvolára. Fantasztikusan szóltak a gyerekek és hihetetlen fegyelemmel és figyelemmel követték Niki utasításait. Ezen a próbán nem tanultak újat, zeneileg formálták és szépítették a művet. Eközben a másik teremben Szebellédi Valéria a másik csapattal foglalkozott, és a Diótörő-fesztiválra készültek új darabokkal. Elképesztő, de egy óra alatt megtanulták és csodálatosan énekelték a kétszólamú zongorakíséretes francia művet.

– Ez az, amit a legrégebb óta csinálok – kezdi Szebellédi Valéria, aki 1979 óta tanítja az opera gyermekkarát.
– Annak idején a 80-as években én is voltam ennek a gyermekkarnak a vezetője néhány évig. 1987-től Gupcsó Gyöngyvérrel együtt dolgoztunk ezzel a gyermekkarral, most pedig hárman készítjük fel a gyerekeket a színpadi előadásokra – magyarázza a Liszt-díjas karnagy.

Hajzer Nikolett, az Opera Gyermekkar vezetője, Szebellédi Valéria és Breinich Beáta, a két korrepetitor egymás között osztják meg a zenei feladatokat, úgymint be­énekeltetés, szólamtanítás,  egyéni meghallgatás.

– Az alsó és felső tagozatosok között az a különbség, hogy a kicsikkel életkoruknak megfelelően, sokkal körültekintőbben kell foglalkozni, mint a nagyokkal. A gyerekek ma már sokkal szabadabbak, ezt tanárként is tapasztalom. A darabokat egytől egyik egyesével felmondják, hiszen csak az kerül be a darabba, aki hiba nélkül énekli. A színpadon már magukra és a karmesterre vannak utalva, ott hamis hangnak nincs helye. Ez egy sok összetevős, kemény és fárasztó munka, de a gyerekek rettenetesen élvezik – zárja Szebellédi Valéria.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987509
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987509
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika