Aktuális

Tragédia a villamosmérnöki karon – Dolgozat után végzett magával az egyetemista

BoBe

Létrehozva: 2019.12.05.

Elkeseredettségében véget vetett az életének egy hallgató Budapesten az Óbudai Egyetemen. Az eset körülményei még nem tisztázottak, az érintett egyetemen pszichológus segít a szemtanúknak, évfolyamtársaknak a trauma feldolgozásában.

Forrás: Shutterstock

Hatalmas fekete zászló lobog az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának bejárata fölött. Kedd délelőtt az egyik nappali tagozatos tanuló kiugrott a negyedik emeletről. Többen úgy vélekednek, hogy egy rosszul sikerült záró dolgozat miatt vetett véget az életének a fiatal férfi, mások szerint mentálisan labilis volt az ifjú. Az egyetemista egyik évfolyamtársa vi­szont cáfolta ezeket a híreket.

– Na, akkor itt megragadnám az alkalmat, és eloszlatnám a ké­telyeket. A srác nem kapott meg semmilyen zéhát, tudom, mert még reggel vele írtam egyet, és a két időpont között senki nem kapott – írja a Facebookon.

Munkatársunk az egyetem előtt próbálta megkérdezni a feketébe öltözött diákoktól, hogy ismerték-e az elhunyt fiút, de senki nem akart beszélni az esetről. A tragédiát többen is látták, akik azonnal értesítették a hatóságokat. A mentők és a rendőrök perceken belül kiérkeztek, de már nem tudtak segíteni a rajta. Az egyetem közölte, hogy a trauma feldolgozásához a pszichológus már a tragédia napján megkezdte a lelki segítségnyújtást az érintettek számára. Mint mondják, az in­tézmény vezetése együtt érez a gyászoló családdal.

Van segítség!

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105411
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105411
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos