Aktuális

Színházzá varázsolják a manézst az artisták

Hu-Zo

Létrehozva: 2019.12.04.

Hetvenéves a hivatalos artistaképzés Magyarországon, 1950 decemberében csonka tanévvel kezdődött az oktatás, amely mára újabb és újabb trendeket tesz magáévá.

Forrás: Vaskó Tamás

– Évente 42 fiatalt ve­szünk fel, de a túljelentkezés többszörös – mondta a Borsnak Murainé Szakács Il­dikó, a Baross Imre Artistaképző Intézet igazgatója. Újdonság, hogy mivel a cirkuszművészet egyre inkább színházi produkció, van már tánc- és színészetoktatás is.

Az iskola évadnyitó előadása a Bűnök és Bűnhődések volt a Pesti Magyar Színházban, amit a diákok saját maguk találtak ki Dosztojevszkij regényének újraértelmezésével.

Ismert neveket viselő gyerekek is járnak az intézetbe. Több generációs artista család sarja az artistaképző 18 éves növendéke, Donnert Ryan, aki görkorcsolyázott az előadáson. Az ötödik dinasztiát képviselem. Tengerjáró hajókon nőttem fel. A szüleimnek heti egy előadása volt, benne egy görkoris rész is, háromévesen abba szálltam be. Ha végeztem, megyek vissza hozzájuk. A civil életben nem nagyon produkálom magam, de pár szaltót már ugrottam – mesélte Ryan.  

– Jövő szeptembertől egy teljes 15 fős magyar osztályt szeretnénk Kínában elindítani – árulta el a Borsnak az előadás előtt Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

– A megállapodást a januárban kezdődő Cirkuszfesztiválon szeretnénk aláírni, az eseményre három produkciót is elhozunk a kínai iskolából. Tavasszal válogatnánk a gyerekeket, akik aztán első évben akrobatikát, a következő kettőben pedig a szereket tanulnák – tette hozzá Fekete Péter.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715043616
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715043616
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715043616
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715043616
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?