Aktuális

Halálra rémült a nő, amikor rugós késsel szexet kértek tőle a debreceni vonaton

Bors

Létrehozva: 2019.12.01.

Előkészítő ülést tart a Püspökladányi Járásbíróság csütörtökön annak a férfinak az ügyében, aki hét hónappal ezelőtt késsel próbált szexre kényszeríteni egy nőt a Debrecen felé tartó vonaton.

A 41 éves férfi idén április 18-án a Budapest-Záhony vonalon közlekedő személyvonaton utazott, amire a nő Karcagnál felszállt. A férfi bement hozzá az üres fülkébe és szóba elegyedtek. A férfi egyre közelebb ült hozzá, s egyszer a térdére tette a tenyerét, majd folyamatosan bókolt neki.

A megrémült nő közölte, hogy nem akar vele beszélgetni és megkérte, hogy hagyja őt békén. A zaklató ekkor elhagyta a fülkét, azonban később visszament és szexuális tartalmú kijelentéseket tett, majd megfogta a nő combját.

A félelemtől remegő nő hirtelen felállt és távozni akart a fülkéből, ekkor a férfi elővett egy 8,5 centiméter pengehosszúságú rugós kést, amit kinyitott és közölte vele, hogy nem megy sehova.

A vonat ekkor Kaba állomáson állt, a vádlott a kést mellmagasságban tartotta, a nőt nem engedte ki a fülkéből és ismét szexuális aktusra utaló kijelentést tett. A sértett ijedtében segítségért kiáltott, a férfi megijedt és elhagyta a fülkét.

A fenyegető Debrecenben leszállt, majd bement egy vendéglátóhelyre, ahol az áldozata és a jegyvizsgáló bejelentése alapján a helyszínre érkező rendőrök elfogták.

Az ügyészség indítványozza, hogy a férfi letartóztatását az elsőfokú ítéletig tartsák fenn, halmazati büntetésül börtönbüntetésre ítéljék és tiltsák el a közügyek gyakorlásától.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya