Aktuális

Csoda: természetes úton fogantak ikrei a meddő nőnek

Bors

Létrehozva: 2019.12.22.

Isteni csodának tartják Nicola Dunward esetét. A 32 éves angol hölgy a világ legszebb karácsonyi ajándékát kapta, ugyanis ikergyermekeknek adott életet a közelmúltban.

Ebben még nem is lenne semmi egyedi, ám Nicola évekkel korábban súlyos diagnózist kapott a nőgyógyászától: nem műküdnek a petevezetékei, ezért teljesen esélytelen, hogy valaha természetes úton teherbe essen. A nő és 41 éves férje, Andrew a következő években mindent megpróbáltak, hogy bővülhessen a családjuk, ám nem sikerült a megtermékenyítés.

A két rendőrként dolgozó szerlemes párnak azonban két évvel mesterséges megtermékenyítés után 2017-ben született egy kislányuk Amber. A szülés után még lefagyasztották pár petét, hátha később is sikerül a beültetés, de erre nem volt szükség ugyanis egy évvel később csodák csodjára,

Nicole tavaly természetes úton esett teherbe.

Az idei karácsonyt így már öten, a kis Chloe-val és Sophie-val ünnepli a szerencsés kis család. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195779_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyetlen dologért túrja fel a strandot a sok turista - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076913
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193484_auto_resized.jpg
life.hu

Archie herceg 5 éves lett: íme, minden, amit tudunk Meghan Markle és Harry fiáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076913
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196124_auto_resized.jpg
travelo.hu

Bombariadó volt egy Londonba induló repülőn, e-mailben küldték a fenyegetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?