Aktuális

Csak játékon kívül tippelhetnek az oddsmesterek

Kövér Dávid

Létrehozva: 2019.12.08.

Sok Tippmix-rajongó álma, hogy egyszer eljusson a sportfogadás szentélyébe, a Szerencsejáték Zrt. Odds Központjába. Most a Vasárnapi Bors munkatársát beengedték a szigorúan őrzött területre.

Már a bejutás sem egyszerű, hiszen a bukmékerek itt állítják össze a Tippmix meccskínálatát, valamint az oddsokat. A tágas, monitorok és tévék tucatjaival felszerelt irodába csak azt ott dolgozók léphetnek be, a cég más területén tevékenykedőknek nincs hozzá jogosultságuk.

A szigor érthető, az állami cég bevételének 47 százalékát a sportfogadás teszi ki, ez éves szinten több mint 200 milliárd forint, így a legapróbb részletekre is ügyelnek. A dolgozók a legszigorúbb, C-típusú nemzetbiztonsági átvilágításon esnek át, ugyanolyanon, mint a kormánytisztviselők.

Emellett pszichológiai vizsgálatokat is végeznek a bukmékereken, akik három műszakban, a nap 24 órájában dolgoznak. Karácsonykor, szilveszterkor és egyéb ünnepeken sincs leállás, hiszen sporteseményeket is rendeznek. Elég csak az angol futballbajnokságra gondolni, ahol hagyomány a december 26-i forduló, a Boxing Day. 

Bár sokan azt hiszik, a jó oddsmester a nagy nyereményeket bezsebelő sportfogadók közül kerül ki, ez nem így van.

– Ha valakinek jól jövedelmez a Tippmix, az nem jön ide dolgozni, hiszen csak a játékból megél – viccelődött az Odds Központ vezetője, akinek szintén biztonsági okokból nem fedhetjük fel a kilétét.

– Komolyra fordítva a szót, a legfontosabb, hogy szeresse és jól ismerje a sportágakat. Nem elég az, ha fel tudja sorolni a Fradi vagy a Barcelona kezdő csapatát. Emellett jó stressztűrő és döntési képességekkel kell rendelkeznie, hiszen egy rosszul kiszámolt odds akár súlyos veszteséget is okozhat.

Egy-egy hibát pedig szigorúan büntetünk, de szerencsére, ritkán bakiznak a kollégáim. Az utolsó fontos paraméter, hogy jók legyenek matematikából, hiszen valószínűségszámításokat kell végezni a szorzók megállapításához.

Bár a játék szeretete a bukikban is megvan, sportfogadásokat sem ők, sem pedig rokonaik nem köthetnek, de így is megtalálják a módját, hogy kiélhessék a vá­gyaikat.

– Egymással szoktunk fogadni. Amikor megállapítanak egy oddsot a kollégák, tippelünk, mennyire volt jó döntés ilyen szorzót adni, mennyien játsszák majd meg, illetve mekkora bevétele származik belőle a cégnek – tette hozzá a vezető, aki 1997 óta dolgozik az Odds Központban, bukmékerként kezdte karrierjét az állami cégnél.

A Tippmix népszerűségét jelzi, hogy egy-egy nagyobb sporteseménynél fogadási lázban ég az ország, nem ritka, hogy egy meccsre egymillió szelvényt töltenek ki a játékosok. A legnépszerűbb sportág természetesen a labdarúgás.

A világ- és Európa-bajnokságokra, a Bajnokok Ligája meccsekre, valamint a magyar válogatott találkozóira érkezik a legtöbb tipp. A focit a tenisz követi, majd a kosárlabda és a jégkorong fér még fel holtversenyben a dobogóra. 

Ami pedig a nagy nyereményeket illeti. Idén ezidáig egy szerencsés sportfogadó 52 500 forintot kockáztatva majd 40 milliót nyert. Egyáltalán nem ritkák a többmilliós kifizetések. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715019913
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715019913
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715019913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715019913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715019913
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?