Aktuális

Várhelyi Olivér lesz az unió bővítési biztosa, kudarcot vallottak a bevándorláspárti erők

Bors

Létrehozva: 2019.11.25.

Az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa úgy döntött, hogy elfogadja, ezzel az Európai Parlament elé terjeszti az új Európai Bizottság személyi összetételére vonatkozó javaslatot, amelyben Várhelyi Olivér mint a bővítési portfólióra jelölt magyar biztos is szerepel – közölte külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az uniós tagországok külügyminisztereiből álló tanácsnak ezzel a döntésével véglegessé vált azon nemzetközi „bevándorláspárti erők” törekvéseinek kudarca, amelyek folyamatosan próbálták megakadályozni, hogy a magyar kormány jelöltje tölthesse be a bővítési biztosi portfóliót.

Ezzel a döntéssel immáron biztossá vált, hogy a magyar biztos az új Európai Bizottság egyik legfontosabb pozícióját töltheti be, hiszen az Európai Unió Bővítési politikája az egyik legfontosabb uniós politika, és az Európai Unió jövője szempontjából az egyik legnagyobb jelentőségű terület– közölte a miniszter.

Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság november 1-jén lépett volna hivatalba, azonban ezt három – a magyar, a román és a francia – biztosjelölt európai parlamenti elutasítása miatt el kellett halasztani.

Az új bizottság a tervek szerint december 1-jén kezdi meg munkáját. Az Európai Parlament (EP) plénuma november 27-én szavaz az új összetételű Európai Bizottság jóváhagyásáról.

Az új összetételű testület hivatalba lépéséig Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradtak a posztjukon ügyvivőként.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák