Aktuális

Kínos: túl hangosan szexelt a pár, bukták a luxushajóutat

Bors

Létrehozva: 2019.11.03.

Álmai utazása már az első nap rémálommá vált Renata és Volker számára.

A német házaspár április elsején indult kéthetes körutazásra a Karib-tengerre a TUI Cruises társaság Mein Schiff 5 nevű hajóján. Útjuk azonban nem tartott sokáig. Egy affér után le kellett szállniuk Barbadoson, és nem is engedték őket vissza a hajóra, a többi utas biztonságának érdekeire hivatkozva. 

Renata csak arra tud gondolni, hogy azért történt mindez, mert férjével hangosan szeretkeztek, aminek mindenki fültanúja volt, mert elfelejtették becsukni az erkélyajtót. Az együttlét után hangos veszekedésbe bonyolódtak, de sem egymásba sem a kabinjukba nem tettek kárt. Mégis pár perccel később kopogtattak az ajtón. A hajó menedzsere és egy biztonsági őr volt az, és közölték velük, hogy a kapitány utasítására el kell hagyniuk a hajót. Amikor rákérdeztek, hogy miért, azt a választ kapták, hogy egy biztonsági jellegű intézkedés miatt, annak érdekében, hogy megvédjék őket és a többi utast.

A pár eleget tett a kérésnek, de nagyon feldühítette őket, hogy nemcsak lemaradnak a befizetett útjukról, de egy vagyont kell költeniük Barbadoson szállásra és a hazaútra Németországba. Úgy döntöttek, beperelik a TUI Cruises-t azt követelve, hogy fizessék visza a költségeiket és az út árát. 

A Riese német lap újságírója megkereste az esettel kapcsolatban a hajótársaságot is, amely ismét csak annyit közölt, hogy az intézkedés a vendégek védelme érdekében történt. A TUI utasszabályzatában egyébként benne van, hogy ha valaki a fedélzeten veszélyezteti mások egészségét, vagy biztonságát, leszállítható bármely kikötőben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000111
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000111
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya