Aktuális

Bőrcipőre ne használjon szilikonos szivacsot!

H. R.

Létrehozva: 2019.11.08.

Régen elég volt egy kis zsír, és a csizma máris szép fényes és puha lett. A ma használatos kikészítés miatt viszont sokkal kényesebbek már a bőrök.

Forrás: Végh István

A mai cipőkkel a legnagyobb baj, hogy gyakran hitvány anyaguk miatt beáznak. Mindenféle csodaszert kapni ez ellen, van is, ami hatásos, de nem mindegy, hogyan használjuk és mennyi ideig állunk aztán az esőben!

– Cipőápolásnál az első és a legfontosabb, hogy a cipő anyagához megfelelő szert használjuk. Van a bőr és minden más. Velúr, textil, vászon, ezeket lehet impregnálni, ám a lakkcipőt sajnos nem – mondja a Borsnak Nietsch Róbert cipész.

Hajmási Ibolya cipész egy úgynevezett fél bilgeri csizmát mutat a Borsnak. Ezt még durábel – önmagában is vízhatlan – bőrből készítettek, amit állati zsírral is nyugodtan be lehetett kenni.

– Vékony rétegben kell felvinni a bőrzsírt, megvárni, míg felszívja. Ez szépen felpuhítja a bőrt. A mai bőrökkel ez már nem megy, másképp készítik és festik őket, az állati zsír csak tönkretenné – mondja Ibolya,  aki édesapjától tanulta a mesterséget.

A közhiedelemmel ellentétben a szivacsos gyorsápolók nem jók a bőrnek, mert szilikon van bennük, ami lezárja a pórusokat. A Nanoprom pedig egy teljesen új eszköz, ami akár egy évre is vízhatlanná teszi a cipôt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967109
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967109
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák