Aktuális

Vérfürdő Várpalotán: két cigi között végzett Gergőkével a családirtó

Bors

Létrehozva: 2019.10.11.

Egy rejtélyes idegenre próbálja kenni tettét a brutális várpalotai kettős gyilkossággal vádolt B. Zsolt. Pedig a férfi korábban beismerő vallomást tett, még azt is elárulta: a kétéves Gergőt két cigi között ölte meg.

Forrás: Vaskó Tamás

Alig pár centire áldozatai családjától, bilincsbe verve ült a vádlottak padján B. Zsolt, akit azzal vádolnak, hogy először megfojtotta exbarátnőjét, P. Enikőt, majd leszúrta a fiatal nő kétéves fiát, F. Gergőt. Bár a férfi korábban többször is részletes beismerő vallomást tett, most már radikálisan megváltoztatta a történetét: állítja, hogy bár aznap valóban a házban járt, de békében távozott, később csak a telefonjáért ment vissza, és akkor már holtan találta Enikőt és Gergőt. Szerinte egy rejtélyes, korábban fenyegetéseket küldő ismeretlen végezhetett velük.

– Fenyegették Enikőt és párját, Gergőt. Aztán amikor én odaköltöztem, már én is szerepeltem a fenyegetésben. Aznap reggel megint kapott egyet, megijedt, remegett, kérte, hogy ma­radjak ott, ne menjek el, de reggel el kellett mennem dolgozni. Kértem, hogy zárkózzon be – mondta a bírónak B Zsolt.

Mi­után rábukkant a testekre, mégsem a rendőrségre ment, hanem haza, a ruháit eldugta, majd másnap bement targoncázni a munkahelyére. Viselkedésére nem tud magyarázatot adni, állítja: olyan sokkot kapott a látványtól, hogy összezavarodott.

– Csak novemberben tisztult a kép, és már biztos vagyok benne, hogy nem én tettem. Egy bűnöm van csak, hogy nem értesítettem a hatóságokat – magyarázkodott.

Kiderült: a férfi már korábban is próbált egy utolsó találkozót kicsikarni volt élettársától, csak a nő lemondta. Már ekkor kikötötte: azt szeretné, ha csak Gergőke, az asszony és ő lennének otthon, és direkt úgy intézte, senki ne tudjon róla, hogy Enikőékhez megy. Családjának is hazudott a látogatásról, a DNS-ét pedig megtalálták a gyilkos késen. Emellett korábban mindent részletesen bevallott, még sokkoló részleteket is megosztott a kihallgatókkal, elmesélte, hogy először Enikőt fojtotta meg, majd elszívott egy cigarettát, ezután ment be, hogy a szobába vonszolja, és a játékai között leszúrja az anyukája után síró Gergőkét, végül újra rágyújtott. 

Enikő családja zokogva hallgatta a borzalmas részleteket, édesapja többször is hitetlenkedve csóválta a fejét. Nem hisznek a férfinak, biztosak benne, hogy ő tette:

– Azelőtt csak egyetlen­egyszer találkoztam vele, de akkor is furcsának találtam ezt a férfit. Hazugság, amit ez az ember állít, biztosak vagyunk benne, hogy ő követte el – tette hozzá nyomatékosan – mondta a gyászoló apa.

A férfi el sem tudta hinni, hogy ez a kislányával és az unokájával megtörténhetett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715083513
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17158110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kiderült: Ez a 4 csillagjegy a legjobb feleség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715083513
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715083513
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715083513
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715083513
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?